Hírek

2015.10.06. 13:50

Elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnök

Életének 94. évében, családja körében elhunyt Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke kedden - tudatta a család nevében Gulyás András titkárságvezető az MTI-vel.

MTI

Temetéséről később intézkednek.
Göncz Árpádot 25 éve, 1990. augusztus 3-án választotta az Országgyűlés köztársasági elnökké, ezzel ő lett a rendszerváltozás utáni Magyarország első államfője.

Göncz Árpád, a rendszerváltás utáni szabad Magyarország első demokratikus úton megválasztott köztársasági elnöke tíz éven keresztül legjobb tudása szerint szolgálta az újjászülető magyar demokráciát - olvasható a kormány részvétnyilvánításában, amelyet a Kormányzati Információs Központ juttatott el kedden az MTI-hez.

A kormány őszinte részvétét és együttérzését fejezte ki a kedden elhunyt Göncz Árpád családjának, és a családdal egyeztetve a későbbiekben gondoskodik a méltó temetésről, írták.

- Tisztelettel őrizzük emlékezetünkben Göncz Árpád volt államfőt, aki aktív és fontos politikai szereplője volt azoknak az éveknek, melyekben Magyarország a diktatúrából a demokráciába való átmenet útjára lépett - írta a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöksége nevében Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök.

Az MTI-hez eljuttatott részvétnyilvánításban a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöksége együttérzését fejezi ki a kedden elhunyt Göncz Árpád családjának.

Göncz Árpád a Werbőczy Gimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem 1944-ben jogi diplomát szerzett.
1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba, ahol először az ifjúsági szervezet elnöke és a Nemzedék című lap szerkesztője volt. A párt feloszlatásáig parlamenti titkár, majd főtitkár volt.
A kisgazdapárt feloszlatása után segédmunkásként, hegesztőként, csőlakatosként dolgozott. 1952-től négy évig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre járt.

Az 1956-os forradalom alatt a Magyar Parasztszövetségben dolgozott, november 4-e után pedig részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által benyújtott memorandumok elkészítésében. 1957-ben segített Nagy Imre: A magyar nép védelmében című kéziratát külföldre juttatni. Májusban letartóztatták, és 1958. augusztus 2-án a Bibó-per vádlottjaként életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a fellebbezés lehetősége nélkül. 1960 márciusában részt vett a váci éhségsztrájkban. 1963-ban amnesztiával szabadult.

Ezután a Veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézet szakfordítója volt, majd a Talajjavító Vállalathoz került. Megpróbálta befejezni Gödöllőn az utolsó egyetemi évet, de kizárták. 1965-től kezdve szabadfoglalkozású író, műfordító.

1988 májusában a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja. 1988-tól az SZDSZ ügyvivője, majd 1989-től az SZDSZ Országos Tanácsának tagja. A Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja, majd alelnöke. 1989-től az Emberi Jogok Ligája budapesti tagozatának elnöke. 1989 és 1990 között a Magyar Írószövetség elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. 1990 májusától országgyűlési képviselő. 1990. május és augusztus között az Országgyűlés elnöke, május 2-ától augusztus 3-áig ideiglenes köztársasági elnök.
1990. augusztus 3-án megválasztották a Magyar Köztársaság elnökének. Országgyűlési mandátumáról lemondott, párttagságát szüneteltette. 1995-ben újabb ötéves időszakra választották meg, posztját 2000. augusztus 3-áig töltötte be. Ugyancsak 1995-ben megkapta a NOB Olimpiai Érdemrend arany fokozatát.

1997-ben a Francia Becsületrend lovagja lett. Tíz éves elnöki periódusa alatt végig kimagaslóan vezette a politikai népszerűségi listákat. Visszavonulása után 2000-ben Budapest díszpolgárává avatták. Ugyanebben az évben Százhalombatta díszpolgára lett. 2002-ben megkapta a Nagy Imre-érdemrendet, 2009-ben pedig a Húszéves a Köztársaság Díjat. Több egyetem díszdoktora. 90. születésnapján több százan köszöntötték háza előtt, az Open Society archívuma konferenciát rendezett életéről és munkásságáról.

Nevéhez fűződik J. R. R. Tolkien Magyarországon 1981-ben kiadott A Gyűrűk Ura című könyve fordításának befejezése (melynek első 11 fejezetét Réz Ádám fordította). Szintén ő a fordítója Malcolm Lowry A vulkán alatt, Colleen McCullough Tövismadarak, Arthur C. Clarke 2001: Űrodüsszeia, Agatha Christie N vagy M, Mary Shelley Frankenstein vagy a modern Prométheusz, William Makepeace Thackeray Pendennis története című művének, továbbá William Golding (például A torony, A piramis, Beavatás), John Updike (például a Nyúlketrec, Nyúlháj, A kentaur, A farm, Eastwicki boszorkányok), Thomas Wolfe (Az időről és a folyóról), William Faulkner (Sartoris, Példabeszéd, Fiam, Absolon!, A hang és a téboly), Ernest Hemingway (Vándorünnep, A folyón át a fák közé, Szigetek az Áramlatban), William Styron (Feküdj le sötétben, Nat Turner vallomásai) regényeinek, valamint Peter Shaffer Equus című drámájának. 1994 óta a Magyar PEN Club tiszteletbeli elnöke.1983-ban József Attila-díjat kapott. 2002 óta a Magyar Tolkien Társaság tiszteletbeli elnöke.

2012-ben Göncz Árpád négy gyermeke alapítványt hozott létre életének és munkásságának bemutatására, az 1956-os forradalom emlékének, a magyar demokratikus és szabadelvű hagyományok ápolására, valamint művei és róla szóló művek megjelentetésének elősegítésére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!