2015.01.14. 19:33
Munkahelyünkre is beköltözik a Facebook
Bemutatta legújabb, kifejezetten cégek számára kifejlesztett szolgáltatását a Facebook, mely elsősorban a munkahelyi feladatok megkönnyítésére és az alkalmazottak közötti kommunikációra helyezi a hangsúlyt.
A Facebook egy új szolgáltatást fejleszt, amit direkt nagyvállalatoknak szán, és bár egyelőre csak néhányan próbálhatják majd ki, rövidesen a végleges verzió is megérkezik – írja az Index.hu.
A hírportál azt írja: a Facebook által szerdán bemutatott új szolgáltatás pontosan ugyanúgy működik, mint az oldal hagyományos változata, fontos különbség azonban, hogy az újdonság esetében a cégek saját közösségi hálózatot hozhatnak létre, amit aztán az alkalmazottak használhatnak.
A Work (ez lesz a szolgáltatás neve) összeköthető lesz a személyes Facebook-profilunkkal, így mindkettővel bejelentkezhetünk a szolgáltatásba.
Az újdonság megjelenésével kapcsolatban egyelőre nincs pontos információ, annyi viszont már most biztos, hogy iOS-re és Androidra is egyaránt elérhető lesz.