2012.10.27. 11:58
Korhatáros édességek
Tüdősüti, szívsüti, málnás vérsejt édesség, az Eat Your Heart Out 2012 látogatóinak nem elég csak az édességet szeretniük, az sem árt, ha nem undorodnak a vér és a hús látványától.
A londoni Patológia Múzeumban nem számít kannibalizmusnak, ha valaki jóízűen beleharap egy tüdőbe vagy megkóstol egy szívet. Az itt megtekinthető „szervsütemények” külsőleg ugyan annyira megegyeznek a valódi szervekkel, mintha a halottasházból szállították volna ide őket, de mindegyik a legfinomabb sütemény alapanyagokból készült.
A kiállítás megálmodóinak célja nem pusztán a gyengébb idegzetűek megbotránkoztatása volt, a tárlat tervezői szerint ugyanis van kapcsolat a halál és a sütemények között. Carla Connolly patológus példaként a halotti süteményeket említi, illetve az endo-kannibalizmust, mely számos törzsi kultúrában volt elfogatott, vagyis barátságból szabad enni embert, mert egy halottat jobb egy barátban eltemettetni, mint a fagyos földben. A kiállítás látogatói pedig bátran eltemethetik magukban akár az emberi test összes szervét.
A kiállított sütemények abszolút ínyencségek a gyermekek számára is, akik valószínűleg nem tudják, hogy épp egy fekélyes lábat, vagy egy szemölcsöt fogyasztanak el jóízűen. Itt ugyanis nem csak az egészséges, hanem a beteg szerveket is bemutatják, oktatási céllal.
Aki pedig megszomjazott a tárlat látogatása közben, kifelé menet felhörpinthet egy széklet mintának álcázott csokilikőrt, vagy egy kis whiskyt vizeletmintavételre használt üvegcséből.