Hírek

2012.04.24. 23:05

BL: a Chelsea megállította a Barcát

A Chelsea jutott elsőként a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe, mivel az elődöntő keddi visszavágóján - az első mérkőzésen aratott 1-0-s győzelmét követően - 2-2-es döntetlent játszott Barcelonában.

MTI

A várakozásnak megfelelően a címvédő Barcelona birtokolta többet a labdát az első félidőben, olyannyira, hogy a Chelsea alig jutott át a felezővonalon. A londoniak taktikájára jellemző, hogy még Drogba is gyakran besegített a védekezésbe. Ezzel együtt sokáig csak helyzetig jutott a katalán csapat, az utolsó negyedórában viszont felpörögtek az események. Előbb Cuenca kapott baloldalon nagyszerű indítást Dani Alvestől, középre passzolt labdáját pedig Busquets továbbította a kapuba. Két perccel később Terry beletérdelt Sanchez derekába, ezért kiállították. Lendületbe jött a Barcelona, ennek eredményeként Messi mesteri labdájával Iniesta került a védők mögé, és a bal alsó sarokba helyezte a labdát. A csattanó azonban még hátra volt: Lampard indítása nyomán Ramires lépett ki két védő között, és látványosan emelt át a kifutó Valdesen. Az 2-1-gyel a Chelsea állt továbbjutásra a szünetben.
   
Alig kezdődött el a második félidő, máris 11-eshez jutott a Barca, mert a visszalépő Drogba a 16-oson belül eltalálta Fábregast. A büntetőt Messi végezte el, de a labdát a felső lécre vágta.
   
A kihagyott lehetőség visszavetette a hazai csapatot, a labdatartás továbbra is megvolt, de komoly helyzet alig alakult ki, a Chelsea fegyelmezetten védekezett tíz emberrel.
   
A 82. percben aztán Sanchez egy szép középreadás után váratlanul a kapuba talált, a bíró azonban les miatt érvénytelenítette a találatot.
   
A hajrára beállt az angol csapatba Fernando Torres, aki korábban - még az Atlético Madrid játékosaként - tíz spanyol bajnoki mérkőzésen hétszer talált a Barca kapujába, s kétszer duplázott a Camp Nouban. Jó sorozata nem szakadt meg, ezúttal is eredményes volt, mégpedig a ráadásban, amikor a félpályáról indulva egyedül vezethette a labdát Valdesre.


   
A két csapat eddigi összecsapásain öt-öt győzelem született, s ez volt az ötödik döntetlen. A legutóbbi négy barcelonai mérkőzésen egyik csapat sem tudott nyerni.
   
Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:

FC Barcelona (spanyol)-Chelsea (angol) 2-2 (2-1)


gólszerző: Busquets (35.), Iniesta (43.), illetve Ramires (45+1), Torres (92.)
kiállítva: Terry (37.)
sárga lap: Iniesta (50.), Messi (71.), illetve Mikel (32.), Ramires (45.), Ivanovic (48.), Cech (59.), Lampard (72.), Meireles (89.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!