2012.01.21. 05:17
Viktor gonosz tanácsadói
Ha mégis az lenne az igazság – amit némelyek határozottan állítanak, ám amiben én nemigen hiszek –, hogy Orbán Viktort az utóbbi másfél évben a gazdasági tanácsadói rendre „megvezették”, úgy még inkább megkérdőjeleződne a kormányfő alkalmassága, hiszen csak a hülye nem látja, hogy ebben a szerencsétlen országban milyen rossz irányba mennek a dolgok.
Amióta csak világ a világ, a hatalom mindig nagy-nagy előszeretettel nyúlt „a jó király és a gonosz tanácsadók”-féle históriákhoz, amelyek ugye, azt a célt hivatottak szolgálni, hogy komolyabb kudarcok esetén az isten adta nép még csak véletlenül se a Szeretett Első Számú Vezetőben keresse, a felelőst, hanem az őt körülvevő (körüludvaroló), az ég világon semmihez sem értő, ugyanakkor velejéig gonosz „udvaroncokban”, akik eltávolítása után rögvest rendbe jönnének a dolgok, és mindenki boldogan élne, amíg meg nem halna. Nos, ez a nem kevéssé naív, mondhatnám népmeseszerű történet köszön vissza abból a nagyobb lélegzetű interjúból, amit az egyik internetes hírportál készített Heim Péterrel, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnökével, s amelyben a vállaltan jobboldali, közismerten konzervatív nézeteket valló közgazdász nem kizárólag arról beszélt, hogy az eurozóna esetleges szétesését követően Magyarország jószerivel moccani se lenne képes Németország nélkül, s hogy az eddigi „unortodox” gazdaságpolitika olyan, szimbolikusnak tekinthető lépései, mint a végtörlesztés, a bankadó vagy épp a magán-nyugdíjpénztári vagyon bekebelezése veszélyeztetik a tulajdonbiztonságot, ezért mindenképpen kerülendőek, de arról is, hogy a gazdasági tanácsadói területen sürgősen egy generációváltásnak kellene végbemennie. Heim szerint az elmúlt két év hibáiért nem a miniszterelnök a felelős, ugyanis „Orbán Viktor nem közgazdász, ezért nem hiszem, hogy a gazdaságpolitikai ballépések az ő számlájára írhatók; (...) A felelősök mindig azok, akik a gazdaságpolitikai tanácsokat adják, és így jelentősen befolyásolják, milyen döntés szülessen. Nem értek egyet azokkal, akik a felelősséget Orbán Viktorra lőcsölik”.
No, már most, én minden további nélkül elhiszem Heim Péternek, hogy a kormányfőnek lövése sincsen a gazdaságpolitikához (ez egyébként meg is látszik az eddigi intézkedéseken), ám abban messze nem vagyok ennyire biztos, hogy az elmúlt időszakban elkövetett, nagyon súlyos melléfogások kizárólag Orbán dilettáns tanácsadóinak „köszönhetőek”, vagyis azoknak az embereknek – és most idézném Heim Pétert –, akik valamikor a ''80-as évek végén, ''90-es évek elején szocializálódtak, döntően akkor szerezték a tudásukat (amit nem fejlesztettek tovább), emiatt aztán nem is világos a számukra, miként működik manapság a világgazdaság, a pénzvilág. Nem vagyok benne bizonyos, hogy csak utóbbiakat kell okolnunk, mondtam, és nem véletlenül, ugyanis az utóbbi hetekben-hónapokban nem egy és nem is két fideszes politikus nyilatkozott arról, hogy a miniszterelnök bizonyos ügyekben a saját feje után megy. Így egyebek mellett az általa favorizált sőt, „világszabadalomnak” titulált egykulcsos adórendszertől sem hajlandó tágítani, noha napjainkra elég világossá vált, hogy a pillanatnyi gazdasági bajaink egy részért az a felelős. Ám ha – feltéve, de meg nem engedve – mégis az lenne az igazság, hogy a kormányfőt az utóbbi másfél esztendő folyamán rendre „megvezették”, úgy még inkább megkérdőjeleződne az alkalmassága, hiszen csak a hülye nem látja, hogy ebben a szerencsétlen országban milyen rossz irányba mennek a dolgok. Na, úgyhogy szerintem nemigen érdemes próbálkozni a „jó királyos” sztorival, merthogy a kutya nem veszi be. De amúgy is..., rendkívül hülyén állna Orbánnak a „Mindent Elhisz Nagymama” szerepe.