Hírek

2012.01.10. 17:04

Jobbik: a gazdagok jártak jól a végtörlesztéssel

Egyértelmű, hogy a vagyonosabb emberek jártak jól a jogszabály által biztosított végtörlesztési lehetőséggel, a rászorultak még inkább rászorultabbakká váltak - mondta Egyed Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője miskolci sajtótájékoztatóján, kedden.

MTI

Egy jogszabály szerint aki tartozásait végtörlesztéssel rendezi, az vagyonosodási vizsgálat alá nem vonható, ez alapjában elfogadható, ám igen sok kormánypárti országgyűlési képviselő ezzel a lehetőséggel úgymond visszaél - vélekedett Egyed Zsolt.
   
Mint mondta: akad nem kevés olyan Fidesz-KDNP-s képviselő, aki 30-50 millió forintot "végtörlesztett",  így "kapásból" megtakarítottak 10-15 millió forintot, "ennyivel jártak jól".
   
A végtörlesztéssel "csupán" azon családoknak nem segített a kormány, amelyeknek erre a legnagyobb szükségük lett volna, amelyek nem tudnak a felvett hitel után havi 50-60 ezer forintot törleszteni, az egészen biztosan nem tudnak "előszedni annyi pénzt, hogy egyben kifizessék a tartozást" - tette hozzá.
   

Elmondta azt is: információi szerint igen sok kis- és középvállalkozást is vagyonosodási vizsgálat alá vontak, pedig nem akartak mást, mint segíteni alkalmazottjainak.

MTI -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!