2011.11.17. 13:28
Orvosok a tűréshatáron: 2300 felmondólevél
Körülbelül 2300 orvos adta eddig ügyvédi letétbe felmondólevelét, a gyógyítók kilépnek az egészségügyből, ha januárig nem történik semmi bérük rendezéséért.
Mintegy 2300 egészségügyi dolgozó helyezte ügyvédi letétbe szerdáig a felmondólevelét, amelyek január elsejével "aktiválódnak", ha addig nem történnek érdemi intézkedések az ágazat béreinek rendezése érdekében – közölte a Magyar Rezidens Szövetség elnöke csütörtökön Budapesten, a Világgazdaság által szervezett egészségügyi konferencián.
Papp Magor elmondta, másfél hónappal az akció vége előtt 2300 felmondólevél gyűlt össze, s korábban jelezte, háromezer felmondólevél szükséges ahhoz, hogy mozgalmukat sikeresnek lehessen nevezni.
A drámai orvos elvándorlás legfőbb oka, hogy nem tudnak megélni a kollégák. Mindeközben az ágazati vezetéssel megakadtak a dolgozók életpályamodelljéről, béreik rendezéséről szóló egyeztetések. Ugyanakkor Papp Magor arra is kitért, azt látják, hogy az egészségügyi államtitkárság részben forrás-, részben lobbierő-hiány miatt nem tud fellépni az érdekükben, ezért több döntéshozóval is konzultálnak a jövőben.