Kukák és gárdaegyenruha

Bár egy közelmúltbeli írásomban annak a véleményemnek adtam hangot, hogy bírósági verdikteket nem nagyon érdemes összehasonlítani, ugyanis ahány sztori, annyiféle személyiség és motiváció, enyhítő avagy súlyosító körülmény, most mégis kénytelen vagyok ezt tenni, mivel az elmúlt napok során két olyan ügyben született ítélet, amiben hatósági rendelkezés elleni izgatás volt a vád. Az első história főszereplője Kiss Róbert, az Új Magyar Gárda főkapitánya, aki – amiként a tárgyaláson a bíróság megállapította – a Magyar Gárda Egyesület és mozgalom feloszlatása ellenére egy 2009-es budapesti, Szabadság téri rendezvényen, amelyen több ezer ember jelent meg, arra szólította fel a már egyébként is a gárda uniformisának a részét képező öltözetet viselő társait (megkérdezve tőlük, vajon szégyellik-e az egyenruhát), hogy vegyék fel a fekete mellényt is. Ez a cselekedete – így a Fővárosi Bíróság nem jogerős ítélete – „demonstratív megnyilvánulása” volt a Magyar Gárdát feloszlató határozat semmibe vételének. Ugyancsak hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt kellett a bíróságon megjelennie annak a szociális munkásnak, aki a józsefvárosi önkormányzat kukázást tiltó rendelete elleni fővárosi demonstráción arra biztatta társait, hogy egy performansz részeként – épp úgy, mint a hajléktalanok és más rászorulók – maguk is kukázzanak. Nos, a bíróság mindkettejüket bűnösnek mondta ki, amiért Kiss Róbert volt (?) gárdafőkapitányt két, míg az engedetlen és „turkálásra buzdító” szociális munkást három év próbára bocsátotta.  

Nos, mindazok, akik rendszeresen olvassák az írásaimat, tudhatják, hogy jómagam – törvénytisztelő ember lévén – csak szökőévenként szoktam a bíróságok ítéleteit kritizálni, ám az imént említett döntések fölött rendkívül nehezen vagyok képes napirendre térni. No, nem mint ha túlságosan nagy jelentősége lenne, hogy valaki két vagy három évi próbára bocsátást kap, de azt nekem ne is próbálja meg bemesélni senki, hogy egy kukaturkálási performanszt – ami ugye, eleve egy figyelemfelhívás akar lenni – a gárda ügyénél szigorúbban kell megítélni. És ha attól az egyébként nem csekély  különbségtől el is tekintünk, hogy tudniillik Kiss Róbert esetében a bíróság jogerős ítéletének a leszarásáról van szó, míg a józsefvárosi történetben egy önkormányzat enyhén szólva is vitatható (hadd ne mondjam: primitív és érzéketlen) rendelete elleni tiltakozásról, akkor is felvetődik bennünk a kérdés, vajon mi botránkoztatja meg jobban a választópolgárokat, mely cselekedet kelt – hogy úgy mondjam – nagyobb félelmet bennük: amikor egy félkatonai szervezet tagjai nemcsak megpróbálnak kisajátítani állami monopóliumokat, de látványosan szembe is fordulnak a törvényt, a rendet képviselő állammal (mert egy jogerős bírói döntés negligálása ezt jelenti), vagy amikor egy szociális munkás szolidaritást vállal a hajléktalanokkal, a szegényekkel, s igyekszik fellépni az érdekükben. A kérdés persze, költői, hiszen valamennyien jól ismerjük az arra adandó választ. Bár a bíróságok ismerték volna ennyire.