Bóvli és sikerpropaganda

Jóllehet rendkívül kézenfekvő lenne a párhuzam, hogy a még ez idő tájt is csatanyerésről és hatalmas sikerekről papoló nemzetgazdasági minisztert a Titanic zenészeihez hasonlítsam, akik az utolsó utáni pillanatig játszottak a vendégeknek, nem teszem, hiszen azok a maguk módján valamennyien hősök voltak, ellentétben a „unortodox” gazdaságpolitika honi apostolával, Orbán Viktor jobbkezével, aki még akkor is rendületlenül fújja a győzelmi indulót, amikor a kis magyar gyorsnaszád már valahol a tenger legmélyén nyugszik. Hogy mindez mennyire így van, azt semmi sem mutatja jobban, mint az az elemzés, amely a Heti Válasz online kiadásában jelent meg alig néhány órával azelőtt (!!!), hogy a Moody''s Investors Service hitelminősítő bóvliba vágta – kissé finomabban: befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolta – Magyarországot, s amiben Matolcsy György azt írta le, hogyan is látja és értékeli az elmúlt 18 hónap gazdasági történéseit. Lássuk hát, mit  is mondott a kapitány percekkel a „jégheggyel” való sajnálatos találkozás előtt... Nos, szerintem már az elemzés első néhány sora is überelhetetlen, hiszen aki ilyen helyzetben, amilyenben jelenleg az ország van, azt képes leírni, miszerint „sem a 2008-as válság előtt, sem utána nem találunk arra példát a globális gazdaságban, ezen belül az unióban és az eurózónában, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen mértékű pénzügyiegyensúly-javulást ért volna el egy ország...”, valamint, hogy „egyetlen időszakhoz hasonlítható ez a gyors siker, az 1945-1947 közötti gyors, háború utáni újjáépítéshez: akkor a fizikai világot, most a pénzvilágot építettük újjá...”, az kétségkívül olyas valaki, aki egyszer majd valóban bekerül a tankönyvekbe, még ha nem is feltétlenül abban a formában, ahogyan arról álmodik. Ám Matolcsy a mindössze negyven soros publikációban nem csupán egyszer villantotta meg messze földön híres optimizmusát...

Ezt tette akkor is, amikor azt fejtegette, a nagy újjáépítés kulcsa, hogy az „nem hagyományos módon történt”, lévén „megszorításokkal nem lehetett volna sikert elérni ennyi idő alatt, ehhez merész és szokatlan eszközökre volt szükség”, és persze, akkor is, amikor arról elmélkedett, hogy „az első tizennyolc hónap sikere egyértelmű: már nem zuhan a fogyasztás, már az Európai Unió átlagos növekedésével bővül a gazdaság, és egy számjegyű a munkanélküliség”, vagy amikor azt adta ország-világ tudtára, hogy „az első csatát megnyertük, ám most fordulóponthoz érkeztünk: a pénzügyi egyensúly helyreállítása után helyre kell állítanunk a gazdaság növekedési képességét”. És bár még hosszan idézhetném a leminősítésünk fényében enyhén szólva is röhejes (vagy inkább siralmas?) sikerpropagandát, nem teszem, hiszen ennyiből is látszik, hogy a gazdaság irányítása egy minden szempontból alkalmatlan ember kezében van. Ha ugyanis Matolcsy elhiszi azt a sok hülyeséget, amit összehordott, és ami köszönő viszonyban sincs a rideg valósággal, úgy azért alkalmatlan, mert képtelen reálisan felmérni a jelenlegi helyzetünket, ha meg tudja, hogy falnak vitte Magyarországot, és mégis változatlanul nyomja a hazug dumát, akkor azért kell(ene) minél gyorsabban elhúznia. Ami pedig a forint – és így az egyébként bivalyerős magyar gazdaság, no, meg természetesen a forradalmi Orbán-kormány – ellen spekulálók utáni nemzetbiztonsági hajszát illeti..., nos, azt gondolom, nincs az a „sötétbenbujkálómocskoskarvalytőke”, ami annyit tudna ártani nekünk, mint egy tehetségtelen és a legcsekélyebb önkritikára is képtelen nemzetgazdasági miniszter. Na, szóval – hogy stílszerű legyek – a szálak Matolcsyékhoz vezetnek.

P. S.: Megjegyzem, nagyon sokan vélik úgy (köztük a Fidesz meghatározó politikusai), hogy a matolcsyzmust tulajdonképpen orbánizmusnak kellene hívni, hiszen – mondják – Matolcsy azt a „nem ortodox” gazdaságpolitikát viszi, ami a miniszterelnök szellemi terméke. Nos, hogy mindez így van-e, azt nem tudom, ám ha igen, úgy még rosszabb a helyzet.