Az Országépítő nem pihen

Szijjártó Péter, a Magyar Köztársaság Örökös Szóvivője – ahogyan az tőle el is várható – gyorsan és frappánsan verte vissza azokat a támadásokat, amelyeket a nemzetközi imperilalizmus képviselői és azok magyarországi szekértolói indítottak Orbán Viktor ellen, olyasféle képtelenségeket állítva, hogy kormányfőnk a cseh Václav Klaus, a lengyel Jarosław Kaczyński és a grúz Miheil Szaakasvili mellett egyike azon kelet-európai vezetőknek, akik az elmúlt időben igencsak „kínossá” válnak a külföldi politikai döntéshozók szemében (Economist), illetve, hogy a miniszterelnök ezekben a válságos napokban is a szabadságát tölti, holott megint gazdasági vészhelyzet van, ami azonnali kormányzati intézkedéseket indokolna (MSZP, LMP). Szijjártó szóvivő azonban – mint mondtam – újfent a helyén volt, és haladéktalanul közölte a média képviselőivel, Orbán Viktor az idén egyáltalán nem megy szabadságra, ehelyett állandóan dolgozik, kormánytagokkal, szakértőkkel tanácskozik, ugyanis „...az ország újjászervezésének zökkenőmentessége érdekében” folyamatos munkára van szükség. És hát, tényleg... Hogyan is feltételezhette valaki, hogy az ország első embere ezekben a vérzivataros hetekben magára hagyja az ő népét...? Hiszen Felcsútra sem azért utazott le a minap, hogy a helybéli csehóban (pardon: étteremben) megigyon egy pofa hideg sört vagy egy laza kisfröccsöt, netán, hogy kvaterkázzon a rég látott ismerősökkel, hanem hogy szót váltson a magyar haza ügyes-bajos dolgairól a messzi fővárosból odarendelt miniszterekkel. És szinte magam előtt látom azt a képet is, ahogyan a gyermekei egyre csak kérlelik, hogy  apa, ugye, egy kicsit azért mi is lemegyünk a Balatonra, mire ő mélyen a fia és a lányai szemébe nézve azt feleli, ha majd az államadósságot ötven százalék alá szorítottuk, s ha az utolsó devizahiteles is beköltözött a szép, új otthonába, talán akkor..., és gondterhelten újra az iróasztala fölé hajol.

És most tegyük félre az iróniát. Tegyük félre annál is inkább, mert magam abszolút tisztában vagyok azzal, hogy az úgynevezett politikai pr – ahová a Szijjártó-féle sajtótájékoztató is sorolható – napjainkban nemcsak hogy népszerű, hanem már-már mindenható. Olyannyira, hogy szép számmal akadnak poltikusok, akik szerint a választókban róluk kialakított kedvező kép akár a még oly gyengécske teljesítményt is könnyen fölülírja. Így volt ez már a szcialista kormányok időszakában is, amikor menetrendszerűen jelentek meg a (bulvár)újságokban olyan könnyfakasztó sztorik, amelyek kivétel nélkül azt voltak hivatottak példázni, hogy Gyurcsány személyében milyen nagyszerű tulajdonságokkal megáldott miniszterelnökünk van (lásd a kormányfő lakásának környékén kódorgó kislányka megható történetét, netán azt a Szulák-show-t, ahol Fletó arról vallott, hogy eddig már kétszer nézzett szembe a halállal), és persze, így van napjainkban is, amikor attól kell(ene) egyik ámulatból a másikba esnünk, hogy a Forradalmi Kormány első embere egy szusszanásnyi megállás nélkül, éjt nappallá téve robotol. Van azonban ezeknek a parasztvakításoknak egy komoly szépséghibája, jelesül, hogy mivel az idők során a választók is egyre rutinosabbak lettek, mind kevesebben és kevesebben veszik be ezeket az idióta meséket. Így aztán azok nemcsak hogy nem szolgálják az eredeti célt, de kifejezetten nevetségesek, sőt – megkockáztatom –, kontraproduktívak. Mint amilyen a „perpetuum mobile” módjára dolgozó kormányfő megindító históriája.