Őszödi beszéd – újratöltve

Noha a történelme egyik legmélyebb (ha nem épp a legmélyebb) válságát élő szocialista párt szempontjából nagyon sok jelentősége nincs, kiderül-e valaha, kinek is „köszönhetik” az egykor jóval szebb napokat látott csapat közel öt éve tartó vesszőfutását, számunkra, kívülállók számára, izgalmas lehet, megismerjük-e egyszer a 2006. tavaszán elhangzott, majd hónapok múltán hatalmas politikai lavinát elindító őszödi beszéd mindmáig rejtélyes kiszivárogtatóját. Minderre magam annak ellenére sem nagyon sok esélyt látok, hogy Szanyi Tibor, az MSZP szókimondó (avagy inkább faragatlan?) fenegyereke most a fél évtizedes történet egy aránylag új verziójával állt elő. Aránylag, mondom, hiszen az a feltételezés, hogy az őszödi szöveget  Gyurcsány és a kollégái hozták nyilvánosságra, már a kezdetek kezdetén felmerült, ám több bizonyíték akkor se volt rá, mint mostanság. Merthogy Szanyi is azt mondja, igazolni semmit nem tud, ám a rendelkezésére álló információmorzsákból mégis összeállt a kép, hogy „ezt a beszédet maga a szónok és közvetlen munkatársai közös döntéssel adták át a sajtónak és másoknak”. És hogy miért tettek volna ilyet? Nos, Szanyi kapitány szerint bár az őszödi tanácskozás résztvevői közül sokaknak tetszett a pártelnök-kormányfő szónoklata, mégsem mertek mögé állni, ezért is döntöttek úgy Gyurcsányék hogy közkinccsé teszik az igencsak makáns szöveget, ezzel is megkísérelve felrázni a pártot. Igen ám, csakhogy időközben kiderült, a Fidesz megszerezte az anyagot, amelyet az önkormányzati választásokat megelőzően szeretett volna felhasználni, így Gyurcsányéknak kapkodniuk kellett..., ennek pedig a vége törvényszerűen az lett, hogy a szépnek tűnő tervük visszafelé sült el.

Nos, bár e forgatókönyv értékéből nem csupán az von le igen sokat, hogy – amiként erre fentebb már utaltam – a világon semmi nem támasztja alá Szanyi állítását (ennyi erővel azt is mondhatnánk, ő volt a kiszivárogtató), valamint, hogy a szerzője láthatóan rühelli Gyurcsányt, hanem az is, hogy a hétvégén a Facebookon maga az érintett, vagyis a volt miniszterelnök is cáfolta párttársa mondandóját (a többi között azt írva, hogy „Tibor téved”, továbbá hogy „fröccsen a sár, és van, aki tapsikol benne”), mindazonáltal magam egyáltalán nem gondolom a valóságtól teljesen elrugaszkodottnak Szanyi verzióját. Egyrészt ugyanis annak a veszélye kétségkívül megvolt, hogy a Fidesz (már persze, ha tényleg sikerült megszerezniük a szöveget, amit én igencsak valószínűnek tartok) jól időzítve és gondosan megvágva teszi majd közzé az Őszödön elhangzottakat, másfelől azt is megérteném, ha Gyurcsány és a tanácsadói mindenféle külső kényszer nélkül döntöttek volna a „kiszivárogtatás” mellett, úgy vélve, hogy Gyurcsány felszólalása  (amit mellesleg magam is mind a mai napig egy kifejezetten jó beszédnek gondolok, mondjon bárki bármit) nemcsak a szocialista párt tagjainak, de a társadalom egészének is segít majd szembesülni a rideg valósággal. No, és persze, Gyurcsányék szerepére utal az is, hogy bár a titkosszolgálatok – állítólag – iszonyúan próbálták megtalálni a „belső ellenséget”, a világon semmire sem jutottak, holott ebben az országban kábé másfél perc alatt a legnagyobb titkok is kiderülnek. Némi iróniával pedig azt is mondhatnánk, a legerősebb bizonyíték arra nézvést, hogy maguk Gyurcsányék voltak a „tettesek”, az a dilettantizmus, amely a kiszivárogtatást jellemezte, és ami kísértetiesen emlékeztet arra az amatörizmusra (értsd: töketlenkedésre), amely a kormányzásuk egy részét körüllengte. Talán épp ez az oka, hogy a dolognak máig sincs – és nem is lesz – gazdája.