Hírek

2011.04.06. 05:39

Alkotmánytervezet itt is, ott is

Bár Gyurcsány Ferenc a kormányzása idején készült alkotmánytervezet kapcsán nyilvánvalóan csúsztat, abban teljesen igaza van, hogy a Fidesz a Petrétei-féle dokumentummal a jelenlegi alkotmányozás gyengeségeit, a leendő alaptörvény kifogásolható passzusait szeretné elfedni.

Stanga István

Nem tudom, ki hogy látja a dolgot, számomra mindenesetre nagyon úgy tűnik, hogy az ész nélküli tempóban és a legminimálisabb konszenzus nélkül alkotmányozó Fidesz–KDNP-nek úgy kellett a szocialista párt sokáig eltűntnek (eltüntetettnek) vélt, majd mégis előkerült alkotmány-tervezete, akárcsak egy falat kenyér. Mindez korántsem meglepő, hiszen az innen is, onnan is támadott kormánypártok innentől kezdve nyugodtan mondhatják (és persze, mondják is), hogy az új alaptörvényt mereven elutasító MSZP  kritikája hiteltelen, lévén a legnagyobb ellenzéki párt kormányzása idején egy, a Fideszéhez több ponton is hasonló alkotmány-tervezet született. És hát, valóban, az a 75 oldalas munkaanyag, amit 2006 márciusában zártak le a Petrétei József egykori igazságügy-miniszter vezette tárcánál, sokban emlékeztet a T. Ház által most tárgyalt és – amiként az tudott – a Brüsszel és Strasbourg között járó vonaton, még közelebbről Szájer József iPadjén megalkotott alkotmányszövegre. Így – egyebek mellett – mindkettő utal a Szent Koronára, mindkettő korlátozni igyekszik az államadósság nagyobb mérvű növekedését, és mindkettőben a T. Ház fogadná el az alkotmányt. Hogy a Fidesz ismerte és használta-e a Petréteiék által készített anyagot, nem tudom – Gulyás Gergely fideszes „főalkotmányozó” szerint szó nincs ilyenről –, annyi azonban biztos, hogy a két dokumentumban nem csupán hasonlóságok, de szó szerinti azonosságok is fellelhetőek, ami aligha lehet a véletlen műve. Ám ebben a történetben számomra nemcsak a vélt vagy valós plagizálás az izgalmas, hanem azok a kisebb-nagyobb füllentések és csúsztatások amelyeket a Fidesz és az MSZP az alkotmány(ok) dolgában előad. 

Mert ha azt hajlandó is vagyok elhinni, hogy a szocialisták „talpasai” az ég világon semmit sem tudtak a Petréteiék által készített szövegről, s hogy a a kabinet egyszer sem tárgyalta a megszületett anyagot, azt teljességgel kizártnak tartom, hogy az MSZP vezetői, különösképpen pedig Gyurcsány Ferenc ex miniszterelnök ne tudott volna a kellő alapossággal és rendkívül részletesen kidolgozott tervezetről (most ugyanis valami ilyesmit állítanak, illetve sugallnak), hacsak azt nem feltételezzük, hogy az igazságügyi tárca egykori vezetője – aki kifejezetten jó viszonyt ápolt a volt kormányfővel – nagy titokban, magánszorgalomból, úgymond hobbiként „alkotmányozott”. Na, úgyhogy Gyurcsány a Petrétei-féle alkotmánytervezettel kapcsolatban nyilvánvalóan csúsztatott, abban viszont teljesen igaza van, hogy – amint azt a blogjában írta – Orbánék „a bajban, ahogy szokták, ellentámadásba lendültek”, s a már sokszor bevált „botrányra botrányt” kampánytechnikát alkalmazzák azért, hogy „elfedjék saját disznóságukat”. Amely vállalkozás – tehetjük hozzá mindehhez – szinte biztosan kudarcra van ítélve. És nem elsősorban azért, mert a Fidesz alaptörvény-tervezetének a gyengeségein semmit sem javít a tény (?), hogy a szocialisták adott esetben ugyanilyen vagy hasonló hibákat követtek volna el (a „pártalkotmány” jelleget pedig abszolút nem lehet a Petréteiék fémjelezte dokumentummal magyarázni), mint inkább amiatt, mert míg a szocialista pártnak tulajdonított tervezet az asztalfióknak készült, addig az Orbánék „alkotását” alig néhány nap múlva Magyarország alkotmányának hívják majd. És ez ugye, nem jelentéktelen differencia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!