Orbán tizenharmadszor: fél óra a semmiről

Nem csodálkozom, hogy míg a szocialisták üresnek és halogatónak, addig a Jobbik és a Lehet Más a Politika egyszerűen értékelhetetlennek nevezte Orbán Viktor tegnapi beszédét, ugyanis a miniszterelnök 13. évértékelője leginkább arra volt példa, hogy bizony a nagy semmiről is lehet több mint fél órán keresztül szónokolni. Hogy a kormányfő fellépése kinek mennyire okozott csalódást, nem tudom (a Fidesz-fanok az ilyesmire még csak nem is gondolnak, hiszen nekik az is elég, ha látják a párt spirituálisnak tartott vezetőjét), annyi azonban bizonyos, hogy Orbán szövege nagyon finoman szólva is híján volt a konkrétumoknak. Mindez azért is elég furcsa, mivel a kormányzati propaganda már hosszú napok óta azt próbálta meg elhitetni a naív polgárokkal, hogy ezúttal őket is bevonják a miniszterelnöki beszéd elkészítésébe, már amennyiben Orbán Viktor megválaszolja majd azokat a kérdéseket (vagy legalábbis azok közül a legfontosabbakat), amelyeket a zemberek a Facebookon feltesznek. Na, hogy ebből a parasztvakításból mi lett, láttuk. Mert bár lehet, hogy volt, aki arról érdeklődött a Fidesz első emberétől, vajon milyen lesz Magyarország elkövetkező négy éve – 2011 a megújulásé, 2012 az elrugaszkodásé, 2013 a felemelkedésé, 2014 pedig a gyarapodásé –, vagy hogy lehet-e előbb disznótorost enni, mint ahogy  levágtuk az állatot (sőt, az sem teljesen kizárható, hogy valaki direkt Fülig Jimmy-idézeteket kért), mindazonáltal magam úgy vélem, kis hazánkban ez idő tájt ezer és egy olyan probléma van, amelyről nem csupán lehetett, de kellett is volna szólni. Csakhogy az évértékelő döntő részében Orbán nem ilyesmikkel foglalkozott, hanem jól hangzó, valójában azonban üres frázisokat, közhelyeket, különféle bölcsességeket puffogtatott.

Igen, a döntő részében, ugyanis a miniszterelnök eszmefuttatásában egy kevés konkrétum azért mégiscsak akadt. Így például az – és véleményem szerint toronymagasan ez volt az évértékelő legfontosabb üzenete –, hogy az Orbán-kabinet az aktív, a nem kizárólag a segélyekre vadászó, hanem a dolgozni akaró állampolgárokra számít (legyenek 40, vagy épp ötven év fölöttiek), őket segíti és őket preferálja, miből következően a kormányzati politika elsődleges célja a munkahelyteremtés. Amely törekvéssel annak ellenére is maximálisan egyet tudok érteni, hogy jómagam a megvalósítás mikéntjéről is szívesen hallottam volna Orbántól néhány mondatot. No, de a kormányfő erről legalább beszélt, ellentétben egy csomó olyan témával, amelyek legalább annyira érdeklik az embereket, mint a munkanélküliség csökkentése, s amelyek felvetését a Facebookon is nagyon sokan kérték. Hiába. Pedig hát, rendkívül jó lett volna megtudni, vajon hogyan is látja ez idő szerint Orbán Viktor az otthonuk elvesztésétől rettegő devizahitelesek helyzetét, mi a véleménye a mostanában „debütáló” új adórendszer ilyen-olyan igazságtalanságairól, miként értékeli az EU által bírált médiatörvény esetét, mennyire tartja sikertörténetnek vagy éppen komoly kudarcnak az úton-útfélen beharangozott elszámoltatás ügyét, különösen meg, hogy mi is van azokkal a strukturális reformokkal, amelyekről alig néhány napja a Wall Street Journalnak, illetve a Dow Jones hírügynökségnek nyilatkozott, és amelyek jó darabig meghatározhatják valamennyiünk életét. Ehelyett hallottunk a magyar szellemről, a megújulás küzdelmes voltáról, Thomas Alva Edisonról, meg a franc se tudja, mi mindenről. Kár... Kár, hiszen aki csak ezt a tizenharmadik évértékelőt látta, nem biztos, hogy kíváncsi lesz a tizennegyedikre is.