Megint „cigányfronton” nyomul a Jobbik

Hogy a szocialisták vajon ismét Nyakó Istvánra osztották-e a „verőember” szerepét, avagy az MSZP volt szóvivője csupán nosztalgiázott-e egy kicsit, nem tudom, az azonban bizonyos, hogy az egy ideje a szemünk elől eltűnt országgyűlési képviselő tegnapi közleményében elég rendesen nekiment a Jobbiknak és az elmúlt napokban az átlagosnál is jóval nagyobb politikai aktivitást mutató pártvezetőnek, Vona Gábornak. És itt nemcsak, sőt, nem elsősorban arra a bejelentésre utalok, hogy a szocialisták kezdeményezni fogják a Tisztelt Ház emberi jogi és kisebbségi bizottságának összehívását a Jobbik-elnök „nyíltan rasszista és antiszemita” kijelentései miatt, és még csak nem is arra a végtelenül „cizellált” megfogalmazásra, miszerint Vona január végi budapesti szónoklatával, majd „pártszolgálatos emberének” a nyilatkozatával idehaza „kezdetét vette a 2011-es újnyilas politikai évad”, mint inkább azon megállapításokra, amelyekben Nyakó a tőle megszokott (elvárt?) egyszerűséggel nácizza le az ez idő szerint ismét éledezni látszó Jobbikot. Ott van például az a megjegyzése, hogy „Vona nemzetvezető” a „Fidesz által totálisan felügyelt” köztelevízióban nemcsak „bediktálhatta a nézőknek a nyilas kézikönyv alapvetéseit”, nemcsak „zsidózott, multizott,  cigányozott”, de „mocskos politikai érdekei szolgálatában gyalázhatta meg Budapest 1944-1945-ös pusztulását, több tízezer civil és sorozott magyar katona halálát”, s „húsz percen keresztül hirdethette azokat az eszméket, amelyek leverése 65 évvel ezelőtt a világnak több tízmillió halottjába és tengernyi szenvedésébe került”. A volt szóvivő mellékesen Orbánéknak is kiosztott pár jelképes pofont, megállapítva, hogy a kormányzat – ahelyett, hogy „előállna egy tisztességes romaprogrammal” – eltűri, hogy „a Jobbik álljon elő, egy verbális zsidóprogrammal”. 

No, már most, ebben a sztoriban számomra egyáltalán nem Nyakó István sajátságos stílusa az izgalmas, de még csak nem is a hasonló modorban íródott, Mirkóczki Ádám szóvivő által szignált Jobbik-választ – miszerint az MSZP „újra rárontott a magyar nemzetre”, s „az izraeli ingatlannepperek, és a vidéki Magyarország életét megkeserítő cigánybűnözők oldalára állt” –, hanem az a stratégia, ami az önmagát rendre radikális politikai erőként meghatározó Jobbik lépéseiből kirajzolódik, s amit úgy fogalmaznék meg: visszatérés az erőteljesebb cigányozáshoz. Igen, visszatérést, mondtam, mert noha a romaügyeket Vonáék soha, egyetlen pillanatra sem vették le a napirendről, a T. Házba kerülve a mondandójukat egyrészt igyekeztek kevésbé markáns (vagy ha úgy tetszik: szalonképesebb) formába önteni, másrészt megpróbáltak egyéb témákat is találni. Igen ám, csakhogy ezek nem nagyon jöttek be (és akkor még finoman fogalmaztam, hiszen a párt  szinte észrevehetetlenné vált, bármit is mondjanak a Jobbik-hívek), ezért aztán tényleg csak idő kérdése volt, mikor húzzák elő a fegyvertárból azt a cigányozást, amelynek az általános vélekedés szerint messze-messze a legnagyobb szerepe volt a Jobbik gyors megerősödésében és parlamenti  politikai erővé válásában. Nos, előhúzták, és nem gondolom, hogy rosszul kalkuláltak. Mert ha a „le kell lassítani a cigányság népszaporulatát” és a „fel kell számolni a cigánybűnözést”-féle üzenetek újabb szavazókat nem is feltétlenül hoznak, a meglévőket minden valószínűség szerint segítenek megtartani, ami – figyelembe véve a példátlanul erős jobboldali riválist – nem is olyan kevés. Hogy az effajta politikát Európa műveltebb felén nem nagyon tolerálják? Nos, így igaz. Ám Vonáékat mindez aligha zavarja.