Hírek

2010.12.14. 13:47

Életfogytiglan a fekete sereg vezérének

Tényleges életfogytiglant kapott a fekete sereg szökésben lévő vezetője, 28 társa pedig összesen több mint száz év fegyházat a Fővárosi Bíróságon kedden kihirdetett elsőfokú ítélet szerint.

MTI

A fekete seregként ismertté vált bűnszervezet az ügyészség szerint prostitúcióval, védelmi pénzek szedésével, tartozásbehajtással foglalkozott, erőszakos küzdelmeket folytatott a mindezekből származó illegális jövedelmekért és még a fegyveres leszámolástól sem riadt vissza. A kedd délelőtti ítélethirdetés során a büntetések felolvasását követően a tárgyalóteremben nyomban megbilincseltek és előzetes letartóztatásba helyeztek nyolc, még szabadlábon lévő vádlottat.

A 6-8 évvel ezelőtti cselekmények között van minősített emberölés, zsarolás, lőfegyverrel való visszaélés és garázdaság.

A monstre perben, amelyben csak a perbeszédek több mint egy hónapig tartottak, az ügyész tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést indítványozott Magyar Róbertre, míg védője bizonyítottság hiányában történő felmentést kért. A vádhatóság képviselője a további 29 vádlott közül 23 esetében kért fegyházbüntetést.

A bűnszervezetben elkövetett emberölési kísérlet és más bűncselekmények miatt indult ügyben a Vaskuti András vezette, ötös tanács 2007 márciusa óta tárgyal. A per nagyságát jól példázza, hogy már a vád benyújtásakor 15 ezer oldalnyi iratanyaga volt, azóta több mint 100 tárgyalási napot tartottak. A vád a bűnszervezetben a 30 vádlottból 18 vett részt.

Az ítélet indoklása még tart.

MTI -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!