Farizeusság a jobbszélen

Ezekben a hetekben Ausztria-szerte beszédtémát jelentenek azok a titkos számlák, amelyekre Liechtensteinben leltek rá nemrégiben, és amelyeken a 2008. október 11-én közlekedési balesetben elhunyt szélsőjobboldali pártvezér, Jörg Haider rejtegette a Szövetség Ausztria Jövőjéért nevű formáció mintegy 45 millió eurós vagyonát, amelynek napjainkra már „csupán” a tizede maradt meg, lévén a tetemes summa oroszlánrészének nyoma veszett. Más kérdés, hogy az osztrák embereket és a rejtélyes ügyet vizsgáló hatóságokat kevésbé a szőrén-szálán eltűnt eurómilliók sorsa, mint inkább az eltitkolt összegek forrása érdekli, jóllehet azt máris tudni lehet, hogy a változatos öltözködést, a méregdrága kocsikat és a fényűző partikat kedvelő Haider nem volt válogatós, amikor a pártvagyon gyarapításáról volt szó: így hát, az említett számlák nem csupán a hajdani karintiai tartományi bank eladásából „lecsurgó” pénzek révén gyarapodtak, hanem azon dollár- és euróátutalásoknak köszönhetően is, amelyek a kivégzett iraki diktátortól, Szaddám Huszeintől, nem különben pedig Moamer al-Kadafi líbiai elnöktől származtak. No, persze, Haider képmutatása nemcsak a pártfinanszírozás terén érhető tetten, hiszen a hulla részegen karambolozó férfiról – aki egy melegbárban elfogyasztott tetemes alkoholmennyiség után ült az autójába – a halála után kiderült, a házassága is csak amolyan színház volt, lévén a pártelnök a saját neméhez vonzódott. A Haider-sztorit természetesen nem véletlenül idéztem, az ugyanis a „sógoroknál” elindított egy olyan polémiát a szélsőjobb farizeusságáról, amely akár itthon is lefolytatható lenne. Mert bár a honi radikálisok között sincsen több képmutató politikus, mint egyéb pártokban, az ő ügyeiket a közvélemény valahogy mégis súlyosabban ítéli meg, lévén az általuk elkövetett „félrelépések”, illetve a szépen hangzó és folyamatosan hangoztatott jelszavak között hatalmas ellentmondás feszül. Hogy mekkora, azt példák hosszú sorával lehetne igazolni.

Ott volt ugye, Kiss Róbertnek, a bíróság által jogerősen betiltott gárda volt főkapitányának sztorija, melyben a főszereplő nemcsak azért kényszerült  lemondani az egykoron a Jobbik által életre hívott szervezet vezetéséről, mivel a kurucinfó közzé tette azt videót, amin Kiss egy Emese nevezetű fiatal nővel csókolózik igen önfeledten (aki történetesen nem a főkapitány neje), hanem azért is, mert elég hosszú időn át mindenkinek összevissza hazudozott az emberek által csak „pornós gárdistalány”-ként ismert Müller Nikolett gárdatagságát illetően. Joggal kérdezhetik persze, hogy miért épp Kiss és Müller esete dagadt botránnyá, elvégre nemcsak a volt főkapitány csalja a feleségét, amiként nem Nikolett az egyedüli, aki igencsak fárasztó altesti munkával keresi meg a kenyerré valót. Nos, mindez természetesen igaz, de arról se szabad elfeledkezni, hogy Kiss és Müller egy olyan csapat tagjaiként buktak le, amit az „Isten, Család, Erkölcs, Tisztaság, Becsület” jelszó vezet, amely tény legalábbis pikánssá teszi az ügyet (és akkor még nagyon enyhén fogalmaztam). Amiként magam a Jobbik politikusainak az országgyűlési választások környékén napvilágra került ügyeivel se amiatt foglalkoztam, mert iszonyúan érdekel, amikor valaki a görög tengerparton félrészegen tahóskodik (Király András), aztán amikor valaki – úgyszintén  félrészegen – egy feszület alatt mutogatja a középső ujját (Kassab Adonis Habib István), netán amikor valaki – tök részegen – egy péniszpumpával vitézkedik (Szávay István), hanem hogy szemléltessem azt a nyilvánvaló  ellentmondást, amely a szép elvek és a csúnyácska valóság között feszül, és ami fölött az érintettek hajlamosak „nagyvonalúan” szemet húnyni. Na, persze, hiába, mivel a simlisségek – amiként azt a fenti példák mutatják – előbb-utóbb úgyis kiderülnek.