Hírek

2010.06.07. 11:13

Árvízkárosultak figyelem! Figyeljenek a biztosításra!

A gondos biztosításkötésen is múlik, mennyit és hogyan fizet a biztosító például árvízi kár esetén.

Duna Televízió

A biztosítások alacsony számán túl gyakori hiba az épületek alulbiztosítása - nyilatkozta a Duna Televíziónak Pintér György, a biztosítottakat és pénzintézeti ügyfeleket tömörítő, érdekvédő Indra Egyesület elnöke.

Mik ezek? Általában is kevés a biztosított, de különösen azokon a területeken van ez így, ahol most küzdenek az emberek az árvíz ellen. A biztosítók általában nem kötnek szerződést vályogból vagy tömésfalból készült épületekre. Ha ilyen kifogás nincs, ha az építési anyag és a technológia megfelelő, akkor akár ártéren álló házra is lehet biztosítást kötni - nyilatkozta a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorának Pintér György, az Indra érdekvédő egyesület elnöke.

Az Indra ügyfelei általában azok a biztosítottak, akik a biztosító által tett kártérítési ajánlattal elégtelenek. Az elégedetlenség azonban nem mindig indokolt - szögezi le Pintér György. Előfordul, hogy az ügyfelek nem meggondoltan kötnek szerződést, például alulbiztosítanak, és ezért éri őket meglepetés a kártérítés során.

Ha egy húszmilliós ingatlant tíz millió forintra biztosít a tulajdonosa - mivel így olcsóbb a biztosítási díj -, mindez kárrendezés esetén kellemetlenségeket szülhet. Hiszen a biztosító a bizonyított kár értékét olyan arányban csökkenti ilyen esetben, amekkora arányban az ingatlant alulbiztosították - szögezte le az egyesületi elnök.

Fontos lenne ügyelni a biztosított épületben található ingóságokra is - mondta Pintér György. Az ingatlanban található értékesebb műtárgyakat - festményeket, porcelánokat - például tételesen és beazonosítható módon érdemes listáztatni a biztosítási szerződésben.
A biztosítással rendelkező árvízkárosultak számára különös jelentőséggel bírhat, hogy a lakók kitelepítése után történt betörésekre is fizet a biztosító. Ha a biztosítási szerződés jó, ha beazonosíthatók a kárbejelentéskor felsorolt ingóságok, a biztosítók felelőssége fennáll az ilyen esetekben is - szögezte le Pintér György a Duna Televízió reggeli műsorában. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!