2010.06.23. 23:55
Anglia és Németország is kicsikarta
Anglia 1-0-ra legyőzte a szlovénokat, Németország Ghánát győzte le, ám utóbbiak is továbbjutottak, csakúgy, mint az USA.
A D csoport két szerda esti mérkőzése közül a Ghána – Németország találkozón a németeknek győzniük kellett a csoportelsőséghez, és ahhoz, hogy elkerüljék a nyolcaddöntőben Angliát. Már az első félidőben több helyzet adódott, bármelyik csapat megszerezhette volna a vezetést. A legnagyobb lehetősége Özilnek volt, de a ghánai kapus kifogott rajta.
Hiába volt mezőnyfölényben a kiállított Klose nélkül szereplő német válogatott, az afrikaiak ellentámadásai mindig veszélyesek voltak. A szünetig azonban nem esett gól. Egy óra elteltével Özil távoli lövésből betalált, így már támadni kellett a ghánaiaknak. Nem bízhattak abban, hogy a másik csoportbeli összecsapás döntetlen marad. Próbálkoztak is, de nem nagy meggyőződéssel, maradt az egygólos német győzelem. Mégis továbbkerültek az afrikaiak.
A másik meccsen a nagy küzdelmet az is jelezte, hogy rengeteget szabálytalankodtak a játékosok. Inkább Szerbia veszélyeztetett, rendre a vb legmagasabb focistáját, Zsigicset keresték labdával. Mégis az auszik jutottak előnyhöz a 69. percben, ez szertefoszlatta a szerbek álmait.
Gyorsan kaptak is még egyet, ezzel visszazuhantak a csoport utolsó helyére. Bár szépítettek, ott is maradtak, és kiestek. Igaz, rosszabb gólkülönbségük miatt a most győztes ausztrálok is.
Továbbjutók a D csoportból: Németország, Ghána. A nyolcaddöntőben Németország–Anglia és Egyesült Államok–Ghána meccs lesz.
A háromoroszlánosok minimális terve az 1990-es forgatókönyv újrajátszása volt: akkor, mint most, az első két meccs után két döntetlennel álltak, s aztán győzelemmel továbbléptek.
Kétségtelen, hogy Anglia most játszott a legjobban, noha az ellenfél szinte végig csak védekezett. Talán két igazi lehetőségük volt a gólszerzésre, igaz, abból az egyik a 91. percben, amikor az angolok már aligha tudtak volna újítani. Azt persze, túlzás lenne állítani, hogy Capello csapata meggyőzően futballozott, de a célt elérték, továbbjutottak. Sokáig úgy tűnt, csoportelsőként. Amikor lefújták a meccsüket, még az első helyen álltak.
USA - Algéria
Az angol meccs vége után néhány másodperccel később az amerikaiak – a legjobbjuk, Landon Donovan révén – belőtték a győztes gólt az algériaiaknak, s ezzel a kvartett élére ugrottak. USA 1-0-ra legyőzte így Algériát.
Egyébként megérdemelten. Legalábbis azt tekintve, hogy akárcsak a szlovénok elleni találkozón, az algériaiak ellen is elvett a játékvezető egy szabályos gólt a US Teamtől. A sors igazságot szolgáltatott azzal, hogy az utolsó pillanatban meg tudták szerezni a győzelmet.