2010.04.29. 08:55
Matolcsy: Már idén is lesz adócsökkentés
Már az idén is lesz adócsökkentés, majd 2011. január 1-jén életbe lép az új, immár családi adózásra épülő rendszer - mondta a Heti Válasznak adott interjújában Matolcsy György, a gazdasági miniszteri poszt várományosa, aki szerint bűnös felelősség terheli a jegybank vezetését és a Gyurcsány-Bajnai-kormányt azért, hogy tétlenül nézte a devizahitelek elszabadulását.
A csütörtöki lapszámban a gazdasági szakember elmondta: az első pozitív jelekre a gazdaság terén legalább 6-12 hónapot kell várni, 2013-ra azonban már mindenki érezheti az eredményeket.
A leendő gazdasági miniszter kifejtette, közel 900 ezer devizahitellel rendelkező család veszélyeztetett helyzetét kell megszüntetni, a kilakoltatásokat fel kell függeszteni. Úgy vélte, nem lehet egy országot talpra állítani úgy, hogy közben emberek százezrei veszíthetik el fejük fölül a tetőt. A jegybank és a kormány felelőssége, hogy ilyen mérvű gazdasági kockázat lépett fel másfél millió embernél. Az új polgári kabinet megteszi mindazt, ami javíthat a helyzeten - mondta.
Matolcsy György közölte: a gazdaságpolitikai fordulatnak két szakasza lesz. Az első azonnal megindul a kormányváltással, az új kormányszerkezet kialakításával. Meghatározó döntéseket csak gyors, de alapos leltár után szabad hozni, amiből látni fogják, hogy az év közepén milyen azonnali változtatásokra lesz szükség, és lehetőség az adórendszerben, a bürokrácia leépítésében, a növekedés beindítására és a gazdasági versenyképesség megerősítésére.
A második szakasz 2011. január 1-jén veszi kezdetét, teljes körű adóreformmal, és egy új, a korábbihoz képest tágasabb, s forrásokban is gazdagabb Széchenyi-tervvel.