2010.04.26. 09:50
Equilor: A piac örül majd a Fidesznek
A 2010-es országgyűlési választások első körében megismert erőviszonyoknak megfelelően a második forduló nem tartogatott túlzott meglepetéseket, a Fidesz megkapta az úgy nevezett alkotmányozó többséget, azaz a képviselői mandátumok több mint kétharmadát.
Ennek a felhatalmazásnak a birtokában tehát az új Fidesz-KDNP kormánynak lehetősége van olyan, a gazdaság szempontjából mélyreható reformokat véghezvinni, mint az adórendszer átalakítása, egyszerűsítése, az önkormányzati struktúra átkalibrálása az önkormányzatok feladatkörének újragondolásával, az oktatási rendszer hozzáigazítása a vállalati szektor igényeihez, vagy az egészségügyi rendszer megreformálása – olvasható az Equilor elemzésében.
Ahogy azt a választások első fordulóját követően kiadott villámhírünkben is jeleztük, a külföldi brókerházak és a nagyobb nemzetközi intézményi befektetők a választási kampány során több alkalommal is hangoztatták, hogy egy erős, biztos többséggel bíró új kormány felállását tartották a szavazás legpozitívabb lehetséges kimenetelének.
További konszenzus – részben a kormányt alakító Fidesz vezető gazdaságpolitikusaitól származó nyilatkozatok alapján – hogy az új kormány feltehetően már a megalakulását követően tárgyalásokba kezd a Nemzetközi Valutaalappal a korábbi hitelszerződésben foglalt kötelezettségekről, így például esetlegesen az idei költségvetési hiánycél megnöveléséről.