2010.02.01. 16:33
Stiglitz: kevés ez az intézkedés
A Nobel-díjas közgazdász a davosi Világgazdasági Fórum kapcsán úgy fogalmazott: tart tőle, hogy az amerikai kormány most bejelentett intézkedései nem bizonyulnak elégségesnek.
Obama elnöknek sokkal aktívabban kell hozzáállnia, egy második élénkítő csomagra van szükség, amely főként a befektetésekre összpontosít – fogalmazott Joseph Stiglitz. A Nobel-díjas közgazdász szavai szerint "kissé aggódik", mivel úgy látja, az eddigi intézkedések nem lesznek elegendőek.
David Rubenstein, a Carlyle Group társalapítója viszont úgy látja, hogy éppen ez a megfelelő pillanat a befektetők számára külföldön és az Egyesült Államokban is. A Blackstone Group vezérigazgatója, Steven Schwarzman arra hívta fel a figyelmet, hogy a szigorítások miatt háttérbe húzódhatnak a bankok, mivel személyes támadásként érzékelhetik a működésüket korlátozó intézkedéseket. "Nincs szükségünk arra, hogy a pénzintézetek bizonytalanságot éljenek át" – idézi a közgazdász véleményét a Business Week a davosi kommentárokat összegző íráságban.
Lawrence Summers, az Obama-kormány gazdasági tanácsadója a munkanélküliség miatt aggódott. Mint mondta, a 25-54 éves korosztályban ötből egy férfi nem dolgozik. Még a reális ütemű fellendülés mellett is marad a hétből vagy nyolcból egyes arány.
A Mr. Balsors néven is emlegetett Nouriel Roubini szerint az 5,7 százalékos növekedés több mint fele a raktárkészletek pótlásából származik, a fogyasztást pedig a kormány pénzügyi és gazdasági ösztönző csomagja fűtötte. Ha ezek a források kiapadnak, szerinte a növekedés 1,5 százalékra lassul 2010 második félévében