Hírek

2010.02.08. 12:52

Irán beindítja az urásndúsítást

Irán hétfőn levélben tájékoztatja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, hogy megkezdi uránkészletének húsz százalékosra történő dúsítását. Ezt vasárnap este jelentette be Ali Akbar Szalehi, az iráni atomenergia-ügynökség vezetője.

mti

Szalehi az arab nyelvű al-Alam állami televízióban elmondta azt is, hogy a dúsítást kedden kezdik meg a natanzi üzemben. Mahmúd Ahmadinezsád elnök vasárnap - egy televízió által is közvetített - beszédében közölte: utasítást adott arra, hogy hazai centrifugákkal kezdjenek el húsz százalékosra dúsítani uránt a teheráni kutatóreaktor fűtőanyag-ellátása céljából.

 

Az ország középső részén lévő natanzi urándúsító létezéséről a világ 2002 óta tud. A legismertebb ilyen jellegű iráni létesítmény. A központ a NAÜ ellenőreinek a felügyelete alatt van. Az üzemben több mint nyolcezer centrifugát tárolnak, ezekből négyezerhatszáz működik.

Szalehi azt is bejelentette vasárnap este, hogy az ország tíz új urándúsító üzemet épít az iráni időszámítás szerint március 21-én kezdődő új évben. Erről a bejelentésről csak hétfőn adott hírt honlapján az Alam állami televízió.

Teherán már novemberben bejelentette, hogy atomprogramjának egy jelentős lépéseként tíz új urándúsító üzemet tervez építeni, de akkor még nem közölték, hogy ezt mikor kiviteleznék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!