Hírek

2010.02.24. 11:59

Egyre többen versenyeznek az szja egy százalékáért

Tavaly már több mint 27 ezer civilszervezet osztozott az adófizetők által felajánlott szja 1%-okból. Bár tavaly már 9,6 milliárd jutott a szektorba, még mindig igen magas a hibásan kitöltött nyilatkozatok száma (132 ezer), így sok potenciális adóforint a társadalmi célok megsegítése helyett visszavándorol az államkasszába.

Világgazdaság Online

1997-ben rendelkezhettek először az adófizetők arról, hogy személyi jövedelemadójuk 1+1%-át az állami költségvetés helyett valamely magyarországi civilszervezet, és egyház ill. kiemelt költségvetési előirányzat javára juttatják el. Ez idén sincs másképp, 2010-ben is több mint 27 ezer szervezet, 182 egyház és 2 kiemelt költségvetési előirányzat várja a segítő adóforintokat.

2009-ben az adófizetők 49,1 százaléka ajánlotta fel adója 1, vagy 1+1%-át. Felajánlásaik összege 18,1 milliárd forint, amely a 33,1 milliárdos elvi keret 54,7 százaléka, ugyanakkor az érvénytelen nyilatkozatok miatt csupán 17,2 milliárd forint ért célba.

Ebből a civil kedvezményezettek, az alapítványok és társadalmi szervezetek 9,6 milliárd forinthoz jutottak, ez az összeg több mint 27 ezer szervezet között oszlik meg. A legügyesebb, legnagyobb gyűjtők több százmillió forinttal gazdagodtak, de a sor végén van olyan szervezet is, aki mindössze 108 forintot kapott az szja 1%-ából.

Az 1%-al kapcsolatos gyakorlati és elméleti tudnivalókat továbbra is a www.nonprofit.hu oldalon találják meg az érdeklődők, ahol elérhetik már több mint 9000 1%-ot gyűjtő civilszervezet adatait is. Az 1%-ot fogadó szervezetek adószámával, és a nyilatkozatok kitöltésével kapcsolatban a 06 80 200 074-es zöldszámon is informálódhatnak az érdeklődők.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!