Hírek

2010.02.03. 14:05

Az MSZP-sek 36 százaléka szerint hazudik a párt nyugdíj ügyben

Az elmúlt hetekben a nyugdíjkérdés került a kampánytémák középpontjába. A szocialisták – igyekezvén kezdeményezően fellépni a kampány napirendformálásában –, mintegy a Fidesz „ellenzékeként” ismét nem saját eredményeik bemutatására, hanem a Fidesz jövőbeni szándékainak „leleplezésére” vállalkoztak. A Századvég kutatása azt mutatja, hogy az MSZP stratégiája magukra a kezdeményezőkre ütött vissza: már a nyugdíjasok sem hisznek a szocialistáknak.

Századvég

Közel kétszer annyian vannak ugyanis azok, akik szerint inkább a Fidesz őrizné meg a nyugdíjak értékét (30 százalék), mint akik szerint erre inkább egy szocialista kormány alatt lenne esély (16 százalék).

A szocialisták kommunikációs offenzívája már csak azért sem nevezhető sikeresnek, mert a válaszadók többsége (53 százalék) szerint a nyugdíjkérdés körüli turbulencia folyamán hangoztatott szocialista érvek nem a Fidesz valódi idősügyi programját tükrözik. A megkérdezetteknek csak alig több mint egytizede (12 százalék) vélekedett úgy, hogy hatalomra kerülve a Fidesz valószínűleg úgy járna el, ahogyan azt a szocialisták állítják.

A kampány megszólítottjai, azaz a nyugdíjasok sem hisznek a szocialista kampánygépezetnek. Az MSZP részéről potenciális szocialista szavazónak elkönyvelt nyugdíjasok 52 százaléka vélte úgy, hogy mindez csak egy kommunikációs fogás, amely kizárólag a választási kampány okán kaphatott figyelmet, míg csupán alig több mint egytizedüket (12 százalék) győzte meg a szocialista offenzíva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!