Hírek

2010.01.20. 13:08

Szavazatvadászat: Kinek higgyen egy kisnyugdíjas?

Nyugdíjas legyen a talpán, aki el tudja döntetni, hogy épp melyik párt programjától fog jobban élni, mint egy éve. Az MSZP és a Fidesz meggyőző-hadjáratát már a szakértők sem hagyják szó nélkül: Bartha Attila szerint a nyugdíjreformon ismét a populizmus látszik győzedelmeskedni.

Világgazdaság Online

Napokon belül 1 millió 600 ezer háztartásba küld levelet a nyugdíjasoknak a Fidesz, amelyben kifejtik, hogy Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila privatizációs szándéka miatt Magyarországon komoly veszélybe kerültek a nyugdíjak.

Mint ismert, a Fidesz gyökeresen megváltoztatná a nyugdíjrendszert, az úgynevezett svéd-modell minájára. Az egyéni számlás rendszer (NDC) a maihoz hasonló elosztó-kirovó elven működik, azonban az egyéni nyilvántartás révén szigorúan a befizetésekhez igazítja a majdani nyugdíjat. Így végső soron ebben a rendszerben a nyugdíjasok csak annyit kapnak, amennyit befizettek. A még Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett Nyugdíj és Időskor Kerekasztal már 2007-ben leszögezte, hogy ez az egyetlen rendszer, amely nem igényel költségvetési finanszírozást. Ugyanakkor az NDC sem csodafegyver, mivel működését akadályozza az elöregedő társadalom és korábbi tartalékok nélkül igen nehéz a bevezetése.


Hogy ne legyen olyan tiszta a kép, az MSZP-től is kap majd levelet 1 millió 700 ezer nyugdíjas, amelyből megtudhatják, hogy a Fidesz tervei nyugdíjkatasztrófához vezethetnek, mert 15-20 százalékkal megnyirbálnák a már ellátásban részesülők járadékait, a nyugdíjkorhatár pedig akár 70 évre is emelkedhetne.

Persze ezt a Fidesz sem hagyta szó nélkül: Iván László, a legnagyobb ellenzéki párt nyugdíjas tagozatának elnöke nem győzi hangsúlyozni, hogy ha kormányra kerülnek, akkor garantálják a nyugdíjak értékének megőrzését és megakadályozzák, hogy bármiféle privatizáció legyen a nyugdíjak vagy a nyugdíjalapok területén. Arról már nem beszélt, hogy ezt a svéd modell segítségével vagy valamilyen más csodaszerrel érnék el. Viszont Iván László kiszámította, hogy csak az utóbbi három évben körülbelül 10 százalékos reáljövedelem-, vagyis értékcsökkenést voltak kénytelenek elszenvedni a nyugdíjasok.

Bartha Attila, a Kopint-Tárki kutatási igazgatója úgy véli, hogy annak ellenére, hogy az elmúlt hónapok gazdaságpolitikai vitái azt sejtették, hogy az idei választási kampányban a megelőző kettőnél nagyobb szerep jut a racionális érvelésnek, a nyugdíjfronton ismét a populizmus látszik győzedelmeskedni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!