Tizenöt évvel később ébredtünk fel, mint a csehek

Igaz, így is tizenöt évvel később ébredtünk fel, mint a csehek, akik egyben tartották a CEZ-t. Szerencsére viszont még az előtt, hogy komoly, például paksi beruházásokra alkalmatlan céggé csupaszítanánk áram-nagykereskedőnket.

A kereskedők, a szakértők és az érintettek érvei mégis öszszecsapnak arról, nem él-e majd vissza az MVM azzal, hogy a Maviron keresztül rálát az árampiacra. Találgatják, el szabad-e hinnünk, hogy ha a társaság eddig nem akarta kézi vezérelni a Mavirt, akkor nem akarja-e ezután majd mégis.

Pedig talán nem is elsősorban az MVM és a Mavir majdani kapcsolatáról vagy árampiacunk esetleges torzításáról van szó. Hanem inkább arról, hogy kienged-e egy újabb stratégiai területet a kezéből az állam vagy nem. Mert, példának okáért, mi lett volna a következő kérdés, ha a Mavir eladatásáról határozott volna a parlament? Az, hogy ki veszi meg. De vajon jó lépés-e a magyarországi rendszerirányítót valamely más ország cége, jó eséllyel áram-nagykereskedője kezébe adni? Nem az-e a jobb mégis, hogy inkább a magyarországi kezében marad a társaság?

Más okból is szerencsés, hogy nem a lehetséges külföldi befektetők érdekei szerint való, hanem politikai döntés született. Formálódik a Mavir árambörzéje, a magyar áramtőzsde. Hiba lenne megzavarni, lassítani a folyamatokat, nem csak a Mavir esetleges eladásával, még a parlamenti döntés körüli vitákkal sem. A tőzsde erősítené az ország árampiaci szerepét, átláthatóbbá tenné a kereskedelmet. Napi ügyletek lebonyolítására csábítaná vagy kényszerítené magát az MVM-et is, amely egyelőre csak negyedévenként tart aukciókat.

A szerző a Világgazdaság munkatársa