Morvai–Vona „házirangadó”

Bár konkrét számokat értelemszerűen nem könnyű mondani, annyi biztos, hogy egy-egy választás végkimenetelét jelentősen befolyásolhatják azok a személyek, akik miniszterelnök-jelöltekként fémjelzik az egyes pártokat a hatalom megszerzéséért vívott meccselésben. Mindez korántsem véletlen, hiszen ezek az emberek nem mások, mint a különféle politikai erők „arcai”, akiknek a megjelenéséből, a jelleméből, a habitusából, stb., stb. egészen pontosan következtetni lehet arra, hogy a mögöttük álló csapat kormányra kerülvén milyen politikai stílust is képvisel majd. No, már most, ha ebből a szempontból nézem végig a hazai mezőnyt, úgy azt kell mondanom, a T. Házba jutásra esélyes pártok közül legfeljebb a Magyar Demokrata Fórum okozott némi meglepetést Horn Gyula egykori pénzügyminiszterének, a hol hősnek, hol pedig népnyúzónak titulált Bokros Lajosnak a csatasorba állításával, ezzel szemben Mesterházy Attila, főként meg Orbán Viktor jelölésével az MSZP, valamint a Fidesz csak a papírformát hozta. És hát, ott van végül a Jobbik, amelyet nem véletlenül hagytam a végére, ugyanis a sokak által egyfajta választási meglepetésre is képes csapat bizonyos sajtóhírek szerint csak a január közepén elstartoló kampányakor kívánja megnevezni azt a valakit, akit a kormányfői székbe szán. Az is igaz ugyanakkor, hogy túlságosan nagy fantázia nem kell a befutó megtippeléséhez, hiszen a kérdés a Jobbiknál sem úgy vetődik föl, ki is léphet elő az ismeretlenség homályából, hanem hogy a két szóba jöhető illető közül a döntéshozók a párt első emberének, a 31 éves Vona Gábornak, avagy a nála éppen másfél évtizeddel idősebb  európai parlamenti képviselőnek, a 2006-os októberi események nyomán ismertté vált Morvai Krisztinának szavaznak-e bizalmat.  

Hogy aztán mi lesz az, ami a mérleg nyelvét a két politikus közül az egyik vagy a másik javára billenti majd, nem igazán világos, az azonban biztos, hogy a párton belül pillanatnyilag is meglehetősen komoly vita folyik arról, vajon a manapság a nemzetközi színtéren mozgó jogásznő vagy az elnök  szerepeltetése hozna-e többet a konyhára. A dilemma lényege – amiként az Novák Elődnek, a Jobbik sajtófőnökének egy nyilatkozatából kiderült –, hogy a „nagyobb ismertségű”,  emellett „függetlenebb, nagyobb rétegeket lefedő” Morvai Krisztinának szavazzanak-e bizalmat, avagy annak a Vona Gábornak, aki „nyilvánvalóan jobban képviseli a párt konkrét programját és az egész testületet”, akinek „nagyobb legitimitása van”, no, és akit „fel lehet építeni”. Nos, nincs szándékomban Novák Előddel vitába szállni (már csak azért sem, mert a helyzettel nálamnál jobban tisztában van), magam azonban úgy gondolom, hogy egy-két megfontolásra érdemes szempontot kihagyott a történetből. Mert bár kétségtelen, hogy az európai parlamenti választásoknak köszönhetően Morva Krisztina mind az ismertséget, mind pedig a népszerűséget tekintve valamelyest megelőzi Vonát (a Századvég és a Forsense  szeptemberi felmérése szerint az első kategóriában 75:60, míg a másodikban 38:32 arányú Morvai vezetése), csakhogy a pártelnök az utóbbi időszakban rendívül sokat javított a pozícióin, amely folyamat a kampány felpörgésével minden valószínűség szerint tovább gyorsul majd. Aztán meg – ha kimondja ezt valaki, ha nem – a világot a „magunkfajták” és „magukfajták” aspektusából vizsgáló Morvai személye sokkalta jobban megosztja a közvéleményt (ez a bizonytalan szavazók megszerzése miatt lehet fontos), mint a nála jóval kevesebbet szereplő Vonáé, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az emberek döntő többsége – egyenjogúság ide vagy oda – ösztönösen idegenkedik egy női kormányfőtől, hiába tudja jól, hogy vannak ezen a világon Margaret Thatcher- és Angela Merkel-féle politikusok is. Na, úgyhogy a magam részéről inkább Vonára tennék. Még akkor is, ha az ilyen dolgok korántsem mindig a ráció alapján dőlnek el.