Hírek

2009.11.04. 05:41

Veresné alias Molnár Oszkár?

Kínosan magyarázkodik a szocialista párt Veresné Szabó Éva azon kijelentései miatt, amelyek erősen hasonlítanak Molnár Oszkárnak a cigány nők magzatkárosításával kapcsolatos eszmefuttatásához. Ám hiába emlegetnek Nyakóék szövegkörnyezetet és segítő szándékot, attól az elhangzottak még nem lesznek szalonképesebbek.

Stanga István

Ha történetesen a szocialista párt tagja lennék, kétszer is meggondolnám, felszólaljak-e Balatonőszödön, lévén az ott elhangzott beszédek valahogy mindig vihart kavarnak. Igaz, a most kipattant ügy a jelentőségét tekintve meg se közelíti azt a botrányt, amelyet Gyurcsány Ferenc volt kormányfő  híres-hírhedt szónoklata okozott, de ettől azért még igencsak kínos. Kínos egyrészt amiatt, mivel teljesen világossá vált, hogy a cigány-, zsidó- és buziügyekben mindenféle ökörséget nyilatkozgató edelényi polgármestert támadó szocialista pártnak is megvan a maga „házi” Molnár Oszkárja, és kínos azért is, mert az illető nem más, mint a Fidesz-közeli médiumok  nagy „kedvencének” számító ex pénzügyminiszter hitvese, Veresné Szabó Éva. Nos, utóbbi hölgy (aki különben – a férjéhez hasonlóan – a kormányzópárt országgyűlési képviselőcsoportjában politizál) egy őszödi frakcióülésen tulajdonképpen ugyanazokat a vádakat hangoztatta, amelyekről Edelény első embere beszélt, mondván, „a magasabb segélyek érdekében ördögi eszközökre is képesek a tudatlan és befolyásolt anyák; olyan gyógyszert is képesek beszedni, amelynek következtében súlyosan sérült gyermekek jönnek a világra”. És bár ezeken a szavakon nincs mit magyarázni, nem is Magyarországon élnénk, ha a történteket nem követték volna hülyébbnél hülyébb nyilatkozatok..., így például Veresnéé, aki azt állította, mondatait kiragadták a teljes szövegkörnyezetből, aztán Nyakó szóvivőé, aki szerint párttársából az aggodalom, a segítő szándék beszélt, Molnárból ellenben a rasszizmus, no, meg persze, Havasi Bertalan Fidesz-sajtófőnöké, aki azt fejtegette, hogy a szocialista párt „nem először bukik bele egy saját maga által kreált botrányba”.       

No, már most, számomra édes mindegy, milyen sületlenségeket hordanak össze Nyakóék a saját védelmükben (ez a szövegkörnyezetes dolog már réges régen lejárt lemez, az aggodalom és a segítő szándék hangoztatása pedig megmosolyogtató), előttem ugyanis Veresné eszmefuttatása az ég világon semmivel sem szalonképesebb, különösen pedig nem elfogadhatóbb, mint Edelény „gumikalapácsos” szülöttének sokszor idézett vádaskodásai. Arról nem is szólva, hogy amennyiben a szocialisták következetesek lennének, párttársukat is a képviselői mandátumáról való lemondásra szólítanák fel, mint tették azt Molnár esetében..., annál is inkább, mivel Veresné épp úgy nem bizonyította az állításait, mint ahogy az ellenzéki honatya. Ami meg a fideszes sajtófőnök kijelentéseit illeti..., hát, azok semmivel sem kisebb butaságok, mint Nyakóék „érvei”. Mert mi az, hogy az MSZP belebukott az saját maga által kreált botrányba? Kell egyáltalán Molnár Oszkár esetében bármiféle botrányt gyártani? Nem épp elég, ha valaki meghallgatja azt a tengernyi sok ostobaságot, amiről ez az ember – meglehet, nem is mindig rosszindulatból, csupán a félműveltség okán – egy-egy alkalommal mesél, legyen szó akár cigányokról, akár melegekről vagy zsidókról? Egyébként számomra ebben az egész sztoriban az a legszomorúbb, hogy mivel immár mindkét oldalnak megvan a maga Molnár Oszkárja (csak az egyiket éppenséggel nem úgy hívják), most mind a Fidesznél, mind az MSZP-nél azt gondolják, ezzel a dolog rendben is van. Holott nincs. És nem is lesz mindaddig, amíg a tolerálhatatlan kijelentések „gazdái” a sajátjaiktól minden további nélkül menlevelet kapnak.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!