Hírek

2009.11.18. 00:24

Betiltották a gárda egyenruháját

Betiltja a Magyar Gárda egyenruhájának viselését a kormány. A hétvégi sajóbábonyi incidens után döntöttek így - számolt be róla este a Tények.

Tenyek.hu

A rendőrök hat ember ellen nyomoznak, három esetben közösség elleni izgatás miatt. Mindannyian cigányok. Ezért akár nyolc évet is kaphatnak. A TASZ jogvédő szervezet szerint azt is vizsgálni kellene, mit keresett a jobbikosok autója a cigányok utcájában.
 
Még ma is sok volt a rendőr Sajóbábonyban. Két nappal azután, hogy a helyi cigányok összetűzésbe keveredtek a Jobbik szimpatizánsaival. Vasárnap este órákra lezárták a várost. Mintegy 50-60 cigány, illetve ugyanennyi Jobbik-szimpatizáns, köztük a betiltott Magyar Gárda tagjai álltak egymással szemben. A cigányok egy nőt megütöttek, egy autót összetörtek. A nagyobb atrocitást csak a rendőrség akadályozta meg.
 
A megyei rendőrség szóvivője azt mondta: a vasárnapi események miatt csak "helyieket" vettek őrizetbe. Rajtuk kívül még 3 embert gyanúsítanak kisebb bűncselekményekkel. Ők is, mind a hatan cigányok, gárdisták ellen nem nyomoznak. Többeket közösség tagja elleni erőszakkal gyanúsítanak, a szóvivő szerint azért, mert a Jobbik szimpatizánsainak autóját támadták meg, az pedig egy közösség.
 
„Az autóban ülő, egyébként 3 személy tartózkodott az autóban, amikor a helyi személyek megtámadták ezt az autót, tehát a párt szimpatizánsait érte támadás.” – mondja a megyei rendőrségi szóvivő. Az autóban ülők közül egyébként nem sérült meg senki.
 
„Sose tettem, hiszen velük együtt élek. Nekem holnap is a boltba kell dolgoznom meg holnap után is.” Ezt mondta az a boltosként dolgozó MSZP-s önkormányzati képviselő, akit egy cigány nő megütött, mert állítólag cigányellenes kijelentéseket tett és a gárdisták oldalán lépett fel. Az MSZP elnöke nem tartja elképzelhetőnek, hogy párttársa védelmébe vette volna a Jobbikot: „Szocialista színekben senki nem vehet védelmébe olyan pártot, amely rasszista, amely antidemokratikus.”
 
A sajóbábonyi ügy miatt a kormány betiltja a gárdaegyenruha viselését. A gárdát ugyanis hiába tiltotta be jogerősen a bíróság, a szervezet gyakorlatilag azóta is működik. A Fidesz szerint nem rendeletek, több rendőr kell. Azt mondják, 2006 óta a kormány képtelen garantálni az országban élő emberek biztonságát. A sajóbábonyi botrányért többen a Jobbikot teszi felelőssé. Azt mondják, a párt kampányol. Vona Gábor elnök ma mindenestre már sajtótájékoztatót tartott a városban. A cigányokkal nem fogott kezet. Azt mondta: ha valakinek nem tetszik a programjuk, el lehet menni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!