Jobbik: egységben az erő?

Valószínűleg a kutya se tudná, hogy az elmúlt hétvégén rendezték meg a Jobbik VI. kongresszusát, ha a Vona Gáborék nem éppen ezt az alkalmat használják fel arra, hogy létrehozzanak egy úgynevezett nemzetek feletti pártot, egy olyasféle szélsőjobbos egységfrontot, amely az öreg kontinens többnyire jelentéktelen, ám annál hírhedtebb pártjait tömöríti. Az Európai   Nemzeti Mozgalmak Szövetségének megszületéséről szóló megállapodást a Jobbikon kívül a francia Nemzeti Front, a svéd Nemzeti Demokraták, az olasz Fiamma Tricolore és a belga Nemzeti Front írta alá, ám egyes hírek szerint jelezte csatlakozási szándékát az osztrák Szabadságpárt, aztán a Brit Nemzeti Párt, spanyol és portugál nacionalista pártok, és állítólag kéri a felvételét a cseh Munkáspárt is. Na, most azon, hogy a Jobbik számára létkérdés volt ennek a szövetségnek a tető alá hozása, nem igazán lehet vitázni, hiszen képviselői teljesen elszigetelődtek, tökéletesen súlytalanná váltak az Európai Parlamenten belül (mint tudjuk, egyetlen pártcsalád sem fogadta be őket, és azokhoz a radikálisok politikai erőkhöz sem tartoznak, akik most egy önálló frakciót próbálnak meg összeütni az EP-ben), amely tényt amúgy maga Vona Gábor sem tagadta, amikor is arról beszélt, hogy pártja a megállapodással kitörhet abból a karanténból, amelybe politikai ellenfelei zárták, továbbá hogy a Jobbik elszigeteltségéről szóló történetek ezzel „bekerülnek a történelmi mesekönyvekbe”. Hogy mindez tényleg így lesz-e, az majd kiderül, jelenleg azonban jóval érdékesebbnek tűnik az a kérdés, hogy kik is azok a politikai erők, amlyek a Jobbik harcostársaivá váltak.

Nos, e tekintetben nem elsősorban az mond sokat, hogy az említett pártok közül a Jobbikon kívül csupán a francia Nemzeti Front tudott képviselőket küldeni az EP-be, mint inkább az a tény, hogy Vonáék friss szövetségeseit Európa-szerte radikális antiszemitákként, holokauszt-revizionistákként és neofasisztákként tartják számon. És ha már elsőként a Jean-Marie Le Pen alapította pártról esett szó..., ők alapvetően bevándorlás- és globalizáció-ellenességükkel hívták fel magukra a figyelmet, no, meg azzal, hogy EP-képviselőjüket, Bruno Gollnischt három havi felfüggesztett börtönre ítélték amiatt, mert kijelentette, náci koncentrációs táborok léteztek ugyan, de a gázkamrákról történészeknek kell nyilatkozniuk. (Később aztán elismerte: voltak gázkamrák.) Hasonló nézetek jellemzik a belga Nemzeti Frontot is, amelynek első elnökét gyűlöletkeltésért ítélte el a bíróság, utódja, Michel Delacroix pedig azért volt kénytelen távozni, mert az egyik tévécsatornán bemutattak egy filmet, amelyen a holokauszt áldozatait gúnyoló dalocskát énekel. Szintúgy állt már a bíróság előtt a svéd Nemzeti Demokraták első embere, Marc Abramsson (pártja, amely antikapitalista és protekcionista gazdaságpolitikát hirdet, 2006-ban mindösszes 3000 szavazatot szerzett a választásokon, így nem került be a parlamentbe), akit egy melegfesztivál megzavarása miatt ítéltek négy havi börtönre. És végül ott van az olasz Fiamma Tricolore, amely a Benito Mussolini vezette fasiszta Olaszországot tekinti példaképének, és amely a bevándorlók azonnali kitiltását követeli. (Hogy a Brit Nemzeti Párttal való kapcsolatból lesz-e valami, az kétséges, mivel annak vezetője Nick Griffin azt nyilatkozta a BBC-nek, pártja „kiállt Izrael azon joga mellett, hogy leszámoljon a hamaszos terroristákkal az Izrael és Gáza közötti összeütközések során”, ez pedig a Jobbiknak nem igazán tetszett.) No, már most, hogy Vonáék ezekkel a szövetségesekkel  képesek lesznek-e majd lebontani az őket Brüsszelben körülvevő jelképes falat..., hát, az legalábbis kétséges.