Herényiék és a haza üdve

Miközben Stumpf István, a Fidesz-kormány kancelláriaminisztere az egyik rádióban arról elmélkedett, hogy Bokros Lajos MDF-es európai parlamenti képviselőből igen könnyen Orbán Viktor kihívója lehet (már amennyiben a volt pénzügyminiszter mögött – amolyan újragondolt olajfa-koalícióként –fölsorakoznának a szocialisták, valamint a liberálisok is), aközben Herényi Károly, a demokrata fórum országgyűlési képviselője azzal a meglepő (és mulatságos) kijelentéssel állt elő, hogy pártja mindenképpen kormányzati szerepre készül, és ennek érdekében a Fidesszel is koalícióra lépnének. No, már most, hogy Dávid Ibolya MDF-elnök legrégebbi és leghűségesebb „fegyverhordozója” egyeztetett-e az immár Playboy-sztárrá vált főnökével az ominózus televíziós fellépés előtt, az nem egészen világos, az azonban tény, hogy Herényi a beszélgetés során olyan forgatókönyveket vázolt fel, amelyek elég nehezen (vagy sehogyan sem) hozhatók szinkronba azokkal az elvekkel, amelyek mentén a néhai Antall József pártja az elmúlt időben kommunikált, no, meg természetesen politizált. És itt nem elsősorban arra a Herényi-megjegyzésre gondolok, hogy muszáj kormányra kerülniük, ha egyszer meg akarják valósítani a programjukat (értem én, a Fidesz pedig  elhajítja a sajátját), sőt, még csak nem is arra az okoskodásra, hogy ha Orbánék nem szereznek ötven százalékot, úgy kénytelenek lesznek őket keresni, lévén a Jobbik és a szocialista párt szóba sem jöhet, hanem arra a rendkívül veretes és mélyen megindító eszmefuttatásra, hogy tudniillik az MDF minden további nélkül hajlandó lenne elfelejteni a két párt közötti  vitákat, az ízléstelen torzsalkodásokat, a durva anyázásokat, mert ugye, ezt várják a választók..., ezt diktálja az ország érdeke..., ezt követeli meg a nemzet sorsa iránt érzett felelősség..., bla, bla, bla...

No, már most, én nemcsak készséggel, de a tőlem telhető legnagyobb örömmel elhiszem Herényinek, hogy széles mosollyal nyújt békejobbot azoknak, akik ötezerszer belerúgtak, és akikbe ő is ötezerszer belerúgott..., feltéve, ha cserébe nem várja el tőlem, hogy röhögés nélkül végighallgassam azokat az iszonyú közhelyeket és szóvirágokat, amiket a haza üdvéről összehordott. Mert az odáig még csak rendben van, hogy a politikában soha nem mondjuk, hogy soha, meg hát, ilyenkor, október 6-a és október 23-a táján tényleg nem is csengenek annyira rosszul „a haza minden előtt”-féle mondatok, na, de hogy egy magyar párt vagy politikus bármit is a köz érdekében, önzetlenül tegyen..., hát, eléggé hihetetlenül hangzik. És ezt nem a keserűség, különösen pedig nem valamiféle rosszindulat mondatja velem, hanem a tapasztalat. Hiszen olyasmire már láthattunk példát bőven, hogy a T. Ház örökbecsű tagjai miként is próbálják meg a hatalmukat megtartani, saját politikai túlélésüket az összes létező eszköz segítségével biztosítani, de az még – bármekkora is volt a baj – soha nem fordult elő (vagy legalábbis én nem emlékszem erre), hogy két párt csak és kizárólag azért hagyjon fel a háborúskodással, mert az szolgálná az ország előrejutását. Nem kizárt természetesen, hogy Herényi Károlyban egy második „haza bölcsét”, egy új Deák Ferencet tisztelhetünk, aki a hon felvirágoztatása végett még az ellenséggel (jelen esetben a Fidesszel) is kiegyezik, ám erre – őszintén szólva – magam igen kevés esélyt látok. De ha mégis tévednék, úgy én leszek az első, aki megkövetem.