Hírek

2009.09.06. 11:48

Magyar-svéd: Koeman szerint nem érdemeltünk vereséget

Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya érthető csalódottsággal nyilatkozott a svédek elleni szombati világbajnoki selejtezőt követően, amelyet csapata drámai körülmények között 2-1-re elveszített a Puskás Ferenc Stadionban.

BAMA

"Nem érdemeltünk vereséget, nagy balszerencse, hogy végül mégsem szereztünk pontot. Szükség van néhány napra ahhoz, hogy a  játékosok feldolgozzák a történteket, és ez érthető is, mert  rászolgáltak arra, hogy ma legalább egy pontot szerezzenek. Főként a  másik eredmény tudatában fájó ez a kudarc ? mondta a holland  szakember a mérkőzést követő sajtótájékoztatón annak a tudatában,  hogy a dán-portugál rangadó 1-1-es döntetlennel ért véget. ?  Korábban is elmondtam, hogy ha minden játékos a rendelkezésemre áll,  akkor harcban lehetünk a továbbjutásért, de a héten sajnos rengeteg  problémánk volt."
    
A szakember némi meglepetésre klasszikus befejező csatár nélkül  küldte pályára csapatát, Torghelle Sándor csak a kispadra fért, míg  Priskin Tamás a lelátóról nézte végig az összecsapást.

"Eredetileg Rudolf Gergőt szerettem volna szerepeltetni, de  sajnos ő megsérült. Torgehellénél úgy éreztem, a sérülését követően  még nem tudna két teljes mérkőzést egymás után lejátszani, Priskin  Tamás pedig nem volt felkészülve mentálisan egy ilyen mérkőzésre,  ezt neki is elmondtam. Végül Huszti Szabolcs mellett döntöttem. Úgy  gondoltam, a képességeit kamatoztathatja a magas, lassabban forduló  svéd védők között, de ez nem sikerült? ? mondta Koeman.
    
A magyar csapat az első félidőben kissé tanácstalanul játszott,  sok volt az eladott labda, a pontatlan átadás. A szünetben Koeman  pályára küldte Torghellét, ettől megélénkült a játék, jöttek a  helyzetek is, majd a Dzsudzsák Balázs ellen elkövetett  szabálytalanságért megítélt büntetőt Huszti értékesítette. A hajrára  a magyar válogatott elvesztette egyik alappillérét, mivel Juhász  Roland cserét kért, őt Tímár Krisztián váltotta, aki jól  teljesített, ám végül egy szerencsétlen mozdulata miatt Zlatan  Ibrahimovic, a svédek világklasszisa az utolsó másodpercben egyedül  vezethette a labdát Babos Gáborra. A Nijmegen hálóőre hárította, de  a labda pont a vendégek támadójára, onnan pedig a kapuba pattant  vissza. A bíró már a középkezdést sem engedte elvégezni.

"Nehéz feladat volt csereként beszállni, hiszen följebb kellett  tolni kicsit a védelmet, ezzel együtt magabiztos voltam, de nagyon  sajnálom, hogy a vége így sikerült ? nyilatkozta Tímár. - Örültünk,  hogy ekkora az érdeklődés, rettenetesen spannolt minket, örömet  akartunk szerezni, és az egyenlítő gólnál kicsit elkapott minket a  hév, ha rutinosabbak vagyunk, megtartjuk az egy pontot. Sajnos ilyen  a futball, mi kihagytuk a helyzetet, nálunk meg elég volt egy hiba,  és még a Babos Gabinak is óriási pechje volt. Kicsit talán furcsán  szállt a labda, sajnálom. Túl kell tennünk magunkat ezen a  vereségen, és csak szerdára koncentrálni. Ha a második félidei  játékunkat nyújtjuk, akkor a közönség segítségével jó esélyeink  vannak a portugálok ellen."

A leginkább elkeseredetten Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven  légiósa nyilatkozott:

"Mondhatjuk, hogy nem volt jó a játék, de a második félidőben  olyan szinten küzdött a csapat, hogy legalább egy pontot  megérdemeltünk volna. Aztán persze közhely, de jött a tipikus magyar  betegség. A mi támadásunkból egy olyan gólt kapunk, ami elképesztő:  rosszul veszi át az Ibrahimovic, erre belepiszkál és még  visszapattan a lábára, de nem szögletre vagy ilyesmi, hanem be a  kapuba. Egy másfél éves munkának az eredményét a sors most elvette  tőlünk, aki most azt mondja, hogy jogosan kaptunk ki, az nem magyar  és hazudik."

Svéd részről a sorsdöntő gólt szerző Zlatan Ibrahimovic röviden  sommázta a meccset: "Jó csapat a magyar, de a miénk sokkal jobb."

Szerdán a portugálok elleni találkozón a Koeman-együttesből  biztosan hiányozni fog a sárga lapjai miatt eltiltott Gera Zoltán,  míg Juhász Roland sérüléséről egyelőre nem lehet semmi pontosat  tudni. A magyarok hét mérkőzés után 13 ponttal a csoport második  helyén állnak, egy ponttal megelőzve a svédeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!