2009.07.28. 08:19
Trükköznek a kórházak: nem kell a sok beteg!
Elbocsátással, az ügyeletei díjak csökkentésével, a túlóra megszüntetésével és a betegáramlás szabályozásával igyekeznek a túlélésért küzdeni a kórházak.
Egyre több nehéz helyzetben lévő kórház választ különféle trükkös megoldást költségeinek lefaragására. A Népszabadság szerint példátlan módon spórolna Budapesten a súlyponti Bajcsy-Zsilinszky Kórház: 10 napra bezárná új műtéti tömbjét leltár miatt.
Kálmán Sándor, az intézmény orvosigazgatója az InfoRádióban közölte: nem igaz, hogy bezárnak, csak az ügyeletet nem látják el, de azt is csak két napra, augusztus 5-én és 7-én, de akkor sem küldenek haza beteget ellátatlanul. Hozzátette: ez idő alatt leltároznak, és átállnak a számítógépes eszköznyilvántartásra, igaz, ez utóbbihoz 8-10 napra van szükség.
A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért elnevezésű érdekvédelmi szervezet vezetője azt mondta: az intézmények a betegbeáramlást tudják szabályozni. A kórházaknak nem érdekük, hogy sok beteget lássanak el, hiszen minél több beteget látnak, annál kevesebb pénzt kapnak az új finanszírozás értelmében