2009.07.09. 08:17
Kemény lesz a büdzsé – dicsérik Magyarországot a nemzetközi elemzők
A szokottnál korábban, akár már szeptember 8-án benyújthatja a kormány a 2010-es költségvetés tervezetét az Országgyűlésnek.
Lapunknak kormánypárti politikusok világossá tették: heves vitákra számítanak az önkormányzatokat érintő 120 milliárd forintos megtakarítás kapcsán. A kabinet ugyanis rossz szemmel nézi, hogy a nagyobb települések gyakran feleslegesnek tűnő kiadásokkal, nem életbevágó beruházásokkal sodorják veszélybe a pénzügyi egyensúlyt.
Márpedig fontos, hogy a kormány ragaszkodjon a korábban kijelölt pályához, a fiskális szigor ugyanis a jelek szerint értő fülekre talál: a befektetők ma már rosszallóan tekintenek a korábban a térség éllovasának számító Lengyelországra, eközben Magyarország jó pontokat kap – vélekedett tegnap a Deutsche Bank egyik szakértője, és kedvező értékelést adott Magyarországról a Merrill Lynch londoni elemzője is.