Hírek

2009.06.05. 17:14

Hazánkban minden órában három embernek áll meg hirtelen a szíve

Az aktív korúak körében arat a hirtelen szívhalál. Minden segítség nélkül eltelt perc 10 százalékkal csökkenti az életesélyt. Képzett laikusok és a defibrillátor készülékek segíthetnek.

VGO

A szakmai körökben „tömeggyilkosnak” is nevezett hirtelen szívhalál főként azokat a 40-60 év közöttieket fenyegeti, akiknél a koszorúér- betegségek tünetei már egy ideje jelen vannak, azonban egészséges fiatalok is áldozatok lehetnek, bármilyen megelőző tünet nélkül. Ilyenkor a szív pumpáló teljesítménye megszűnik, így az agy és maga a szívizomzat is vérellátás nélkül marad.

A beteg összeesik, nincs pulzusa és légzése – mondta a Csak kezdd el! Program ami indító sajtótájékoztatóján Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ igazgatója, a Magyar Kadiológusok Társaságának jövendő elnöke. Még a legfejlettebb országokban sem képesek a mentők percek alatt a helyszínre érni.

A hirtelen szívhalál esetében azonban azonnali cselekvésre van szükség, hiszen minden segítség nélkül eltelt perc 10 százalékkal csökkenti a beteg életesélyeit. Az ötödik perc után pedig sajnos megindul az agykárosodás. Bár a Csak kezdd el! program szakmai támogatóinak - a Magyar Kardiológusok Társasága és az Országos Mentőszolgálat - képviselői egyöntetűen állítják, hogy a gyors, szakszerű laikus segítség életeket menthet, erre hazánkban kevés esélye van a bajbajutottaknak.

A cikk folytatása, valamint a témával kapcsolatos háttér és további információk a Világgazdaság Online-on!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!