2009.05.28. 20:55
Kiadták a HospInvest útját! Szerződést bontottak Hatvanban
Felbontotta a hatvani kórház vagyonkezeléséről szóló, a HospInvesttel, illetve a leányvállalataként működő Hatvani Kórház (HK) Kft.-vel megkötött szerződést, augusztus 31-i hatállyal, a település önkormányzata
A szerződés felbontásáról szóló előterjesztés azt követően került a képviselő-testület csütörtöki ülése elé, hogy a HospInvest elnöke elismerte, a cég nem tudja megvalósítani azokat a fejlesztéseket az intézményben, amelyeket korábban írásban vállalt. Ez a szerződésszegés okot szolgáltat az önkormányzatnak a kontraktus felbontására - közölte Érsek Zsolt, a település szocialista polgármestere, a napirendi pont előterjesztője.
A tervek szerint a jövőben egy teljes egészében önkormányzati tulajdonú társaság működtetné a kórházat, amely átvenné a HK valamennyi dolgozóját, illetve számítanak, pályázat alapján, befektetők bevonására. Ez utóbbiról júniusban tárgyal a testület - derült ki az ülésen.