2009.05.29. 21:33
Itt tart az Opel a drámai fordulatok és a maratoni tárgyalások után
Drámai fordulatok és maratoni tárgyalások után péntek estére egy lépéssel közelebb került az anyavállalat, a General Motors (GM) súlyos pénzügyi válsága miatt ugyancsak csőd közeli helyzetbe került németországi Opel megmentése.
Német kormányforrások szerint a GM és az egyetlen versenyben maradt potenciális befektető, a kanadai-osztrák Magna International beszállító és alkatrészgyártó cég a Berlinben folytatott tárgyalásokon előzetesen megállapodott az Opel eladásáról. Az egyezmény részletei nem ismeretesek, az idézett források csupán annyit közöltek: az Opel sorsáról dönteni hivatott, a német kancellári hivatalba tervezett csúcstalálkozót meghatározatlan időre elhalasztották, egyelőre ugyanis szakértők vizsgálják a GM és a Magna megállapodásában foglaltakat.
Előzőleg gyorsan peregtek az események; a nap folyamán a GM teljesíthetetlennek tartott követelései miatt visszalépett az Opel megvételétől a másik még versenyben lévő lehetséges befektető, a Fiat. Az olaszországi autógyár vezetője az amerikai konszern pótlólag előterjesztett 300 millió eurós követelését elutasította, ugyanakkor utalt arra, hogy nem hajlandó módosítani korábbi vételi ajánlatán, amit a német kormány is sürgetett. A Magna ezzel szemben azt jelezte, hogy kész lenne a 300 millió eurós amerikai követelés átvállalására. A német kormány már korábban bejelentette: kész egyfajta vagyonkezelő megoldás keretében 1,5 milliárd eurós - áthidaló - pénzügyi támogatást nyújtani az országban csaknem 26 ezer munkahellyel rendelkező Opelnek. Feltételül szabta ugyanakkor egy tőkeerős és megbízható beruházó bekapcsolódását, amely biztosíthatná a nagy hagyományokkal rendelkező gyár további életképességét.