2009.05.12. 11:28
100 milliós bírság a Penny Marketnek!
A Penny Market Kereskedelmi Kft. egyes általa forgalmazott termékek akciós árairól, illetőleg az általa kínált kedvezmény mértékéről adott tájékoztatásokkal 2008. augusztus 3. és augusztus 31. között a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, 2008. szeptember 1. és október 11. között pedig tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A kiskereskedelmi vállalkozásra emiatt 100 millió forint bírságot rótt ki a hatóság.
A GVH 2008 októberében indított vizsgálatot a Penny Market ellen. Az 1994-ben alapított, élelmiszer jellegű vegyes bolti kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozás 1996 júniusában nyitotta első üzletét Magyarországon, mára 165 tagból álló üzlethálózattal rendelkezik.
A versenyhatóság – tekintettel a jogszabályi környezet változására – két időszakra bontva értékelte a vállalkozás magatartását. 2008. szeptember 1-jén lépett ugyanis hatályba a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény, addig a hasonló ügyekben a versenytörvény előírásai voltak irányadóak. Mindkét időszakban ugyanazokra a hiányosságokra bukkant a versenyhatóság. A Penny Market akciótartási gyakorlata mindkét időszakban alapvető problémákkal működött.
A GVH megállapította, több esetben a fogyasztóknak a boltokban többet kellett fizetniük az akciós újságban, a plakátokon vagy a nyomtatott sajtóban meghirdetett akciós áraknál. Egyes üzletek adott esetben önkényesen kezdhették, illetve fejezhették be a meghirdetett akciós árak alkalmazását.