2009.04.27. 15:53
Öt futamból ötöt nyert Sebastian Loeb
A Citroën Total World Rally Team tökéletes versenyzéssel kettős győzelmet szerzett a hétvégi argentínai Rali VB-futamon.
Sébastien Loeb és Daniel Elena sorozatban ötödszörre nyerték ezt
a futamot, idei teljesítményük pedig továbbra is hibátlan: öt futamból ötöt vittek el az idén.
Nyomukban Dani Sordo és Marc Martí végzett, akik így az idei szezon összesített rangsorának második helyén állnak. Az első két nap nehézségei után a harmadik nap sokkal kiegyensúlyozottabbnak bizonyult. Egyrészt összesen 48 versenykilométerből állt, amelyet négy szakaszra osztottak, másrészt a Citroën-pilóták legerősebb versenytársa, Jari-Matti Latvala egész nap műszaki gondokkal küzdött.
Ugyanakkor mivel a négy szakasz között nem engedélyeztek szervizt, az utolsó nap inkább biztonsági menet lett, mintsem örömautózás – és ezt sajnálták a fiúk: „Sajnos kicsit vissza kellett vennünk, pedig ezek a gyorsok tartogattak volna izgalmakat. Jó sok dobbantó van bennük, és azokon nagyon szeretünk menni. De persze most az volt a cél, hogy az ötödik győzelmünket bebiztosítsuk.”
Az örömautózás azért mégsem maradt el, a Cordoba-stadionban rendezett szuperspeciálon őrjöngő tömeg előtt parádézhattak a versenyzők.