2009.04.27. 11:16
Előzetesben egy miskolci tolvaj
A rendőrség őrizetbe vette, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte azt a miskolci férfit, aki egy felsőzsolcai idős nőtől úgynevezett trükkös módszerrel több mint 600 ezer forintot tulajdonított el
Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: a 35 éves férfi szerdán azzal kereste fel az egyébként számára ismeretlen nőt, hogy rendkívül kedvezményesen fát árul. Azt mondta, kár lenne neki kihagyni az alkalmi vételt.
Az ajánlat túl csábító volt, ezért a nő élt a lehetőséggel, akárcsak a tolvaj. Miközben ugyanis az "akció" részleteiről tárgyaltak, a sértett figyelmét elterelte, s így több mint 600 ezer forintot vitt el az idős nőtől - mondta Dobi Tamás.
Tájékoztatása szerint a miskolci rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást, majd a rendőrség őrizetbe vette a 35 éves férfit, akit a bíróság csütörtökön már előzetes letartóztatásba helyezett.
A helyettes szóvivő emlékeztetett arra, hogy az utóbbi időben többször előfordult Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, hogy trükkös tolvajok tévesztették meg elsősorban idős áldozataikat.