Lólábak és pofonok

A lónak is négy lába van, mégis megbotlik – mondta Virág elvtárs Bacsó Péter legendás filmjében, „A tanú”-ban, amikor is a tárgyalásra készülő Pelikán József gátőr szóvá tette neki, hogy nem a majdan elmondandó tanúvallomását kapta meg, hanem az ítéletet. Nos, ez a híres jelenet egyáltalán nem véletlenül jutott az eszembe, hanem Navracsics Tibor minapi blogbejegyzésének az olvastán, már amennyiben a legnagyobb ellenzéki párt országgyűlési képviselőcsoportjának a vezetője azt találta írni, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára aspiráló Havasiné Orbán Máriát meghallgató szocialista frakció „ítélete” jóval azelőtt készen volt, mielőtt újra ténylegesen találkoztak volna az államfő jelöltjével. Nos, bár az elmúlt időszakban igencsak kevés ügyben értettem egyet Navracsics Tiborral, ezúttal teljes mértékben osztom a véleményét, hiszen magam is úgy vélem, a szocialista párt számára csak egyfajta kínos kötelezettség volt a jelölt újbóli meghallgatása, az pedig végképp nem osztott-szorzott semmit, hogy a Győri Ítélőtábla immáron második alkalommal próbálkozó vezetője szakmailag vajon kifogástalan, korrekt válaszokat is adott-e az előre feltett kérdésekre, avagy éppen ellenkezőleg. Az a gyanúm ugyanis, hogy az az MSZP, amely az elmúlt év végén is csak rendkívül bugyuta és átlátszó érvekkel volt képes altámasztni Sólyom László emberének „megtorpedózását” (idegennyelv-ismeret és tudományos munka hiánya), most pláne nem mutat majd hajlandóságot Havasiné megválasztására, így aztán valóságos csodaszámba menne, ha a jövé héten Magyarországnak  új főbírája lenne.

Más kérdés, hogy erről legkevésbé a főszereplő tehet, hiszen róla csak és kizárólag pozitív szakmai véleményeket hallhattunk, amelyek alapján tuti biztos befutónak tűnhetne..., már persze, ha nem egy idióta országban élnénk, ahol az ég világon minden, de valóban minden átpolitizálódott, és ahol az észérvek helyét már réges régen átvették az indulatok. Mároedig,  ha innen nézem a történetet, azt kell mondanom, Havasiné „bűne” csupán annyi, hogy rossz időben volt rossz helyen, és belekerült abba a nemtelen háborúskodásba, amely a köztársasági elnök és a kormányzópárt között folyik, és amelyet magam nem oly régen a keskeny hídon összetalálkozó – egymás elől kitérni nem akaró –, megátalkodottan konok kecskegidák esetéhez hasonlítottam. Azok a szocialista pofonok ugyanis, amelyeket az államfő kiválasztottja immár sorozatban elszenved, valójában nem is neki szólnak, hanem annak a Sólyom Lászlónak, aki az élet minden területén fontosnak gondolja és hirdeti az együttműködést, kivéve a saját dolgaira nézvést..., ezért aztán inkább századszorra is belefut kínos és megalázó helyzetekbe, semmint hogy változtasson a jelölési szokásain és az olykor-olykor ahhoz társuló kioktató stílusán. De ugyanez pepitában a szocialista párt is, amely bár nem győzi eleget hangsúlyozni, hogy számára a haza érdeke mindennél és mindenkinél előrébb való, a legkisebb engedményre sem hajlandó, holott ha valami, hát, ez a szánalmas kutyakomédia egész biztosan nem szolgálja az ország érdekeit. És ha már az előbb pofonokról volt szó..., egyre erősebb az érzésem, hogy egy jól irányzott makarenkói füles most már mindkét félnek nagyon kijárna. Igaz, főbírónk ettől még nem lenne, de legalább a lelkünk megnyugodna.