Kövér, újratöltve

Amikor vagy jó két hónappal ezelőtt arról írtam, hogy Kövér László a Jobbikot a szocialista párt kreatúrájának minősítette, még egyáltalán nem lehetett tudni, hogy a legnagyobb ellenzéki párt egyik meghatározó (vagy inkább megmondó?) embere, egyben országos választmányának elnöke vajon csak hirtelen felindulástól vezéreltetve ekézte-e a Vona Gábor-féle csapatot, vagy nagyon is tudatosan – hadd ne mondjam: előre megfontolt szándékkal – igyekezett rombolni az utóbbi időben igencsak megerősödött potenciális vetélytárs tekintélyét és népszerűségét. Nos, bár Kövér fejébe továbbra sem láthatunk be (pedig hát, izgalmas lenne), nagyon úgy tűnik, a Fidesz-kormány egykori titokminisztere nem össze-vissza beszélt azon a bizonyos lakossági fórumon, már amennyiben pár napja egy őrbottyáni, a helyi polgári körök által rendezett találkozón nem csupán megismételte a múltkori vádakat (akkor ugye, azt állította, hogy a ferencvárosi választási  kampány folyamán a Jobbik háromszor is feljelentette a Fideszt csalásra hivatkozva), hanem még erőteljesebben támadta a Jobbik politikáját. Az persze, nem túlságosan meglepő, hogy Kövér eleve elutasít mindenféle politikai alkut, mondván, a különféle egyezkedések, kompromisszumok és zsarolási szituációk gúzsba köthetik egy kormány kezét, ennélfogva pedig csak ártanak az országnak (szerinte ezt bizonyította a Fidesz–kisgazda és az MSZP–SZDSZ együttműködés is), az a vehemencia azonban, amellyel a Jobbiknak rontott, legalábbis furcsa. És itt nem elsősorban arról van szó, hogy Kövér szerint Vonáék cigányellenessége a romákat a szocialista párt karjaiba hajtja (vagyis nem kell őket „megvenni”), mint inkább az olyan kijelentésekről, hogy tudniillik a Jobbikkal különben sem lehet az európai politikai éleben együtt mutatakozni, továbbá hogy Vonáéknál még Csurka  MIÉP-je is korrektebb volt, mert az legalább nem szúrta hátba a Fideszt.

Nos, korántsem véletlenül mondtam az előbb, hogy igen jó lenne belelátni a választmányi elnök gondolataiba, mivel számomra ma még nem igazán világos, vajon mi is a célja, az értelme Kövér magatartásának..., amelyet amúgy teljes nyugalommal a Fidesz álláspontjával is azonosíthatunk, mert bár kétségtelen tény, hogy Kövér nem ritkán viselkedik afféle elszabadult hajóágyú módjára, az azért teljesen nyilvánvaló, hogy nem megy szembe a pártjával (no, meg persze, Orbánnal), főként pedig nem csinál olyasmit, amivel akár csak a legcsekélyebb mértékben is veszélyeztetné a jövőbeli, már-már karnyújtásnyira lévő sikert. A kérdés egyébként azért is kérdés, mert a Fidesz szavazótáborában meglehetősen sokan vannak az olyanok (és a számuk mintha növekedne), akik kifejezetten pártolnák a Fidesz és a Jobbik szorosabb kapcsolatát, esetleges választási együttműködését. Ezt tudva pedig még furcsább az ellenzék legnagyobb pártjának hűvös (vagy inkább: elutasító) magatartása. Furcsa, de nem megmagyarázhatatlan..., ha ugyanis kizárom azon lehetőséget, hogy Orbánék az indokoltnál jobban tartanak a legfiatalabb jobboldali versenytárstól (mellesleg valóban nem túlzottan életszerű, hogy Vonáék számottevő szavazót vigyenek el tőlük), akkor csak és kizárólag az jöhet szóba, hogy a Fidesz fél..., fél, méghozzá attól, hogy az általa is szalonképtelennek ítélt Jobbik (lásd Kövér véleményét az európai politikai színpadról) súlyosan veszélyezteti azt a hatalmas szavazótábort, amelyet az úgynevezett szociális népszavazáson sikerült összekovácsolni, és amelyre Orbán Viktor azóta szammel láthatóan minden másnál jobban vigyáz. Persze, aki úgy hiszi, hogy Kövér és a Fidesz mai viselkedéséből hosszabb távra szóló következtetéseket is levonhatunk..., nos, az óriásit téved. Vagy nem ismeri azt az unalomig ismételt – és a politikai életben fokozottan érvényes – mondást, miszerint „soha nem mondd, hogy soha”.