A kudarckerülő

Kockázatkerülő, illetve szavazatmaximáló évértékelő beszédet hallhattunk Orbán Viktortól – vélekedett az egyik politológus (ha jól emlékszem, talán Kiszelly Zoltán) a politikus millenáris parki fellépéséről, amely állítással döntően egyet is érthetünk, hisz a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének idei évi szereplése valóban csak nagyvonalakban emlékeztetett a korábbi Orbán-szónoklatokra. Anélkül, hogy túlságosan részletesen elemeznénk a tegnap elhangzottakat (megtette és megteszi ezt ezer és egy hivatásos és önjelölt politológus), megállapíthatjuk, hogy mivel a Fidesz első embere jól láthatóan a lehető legtöbb potenciális szavazót próbálta megszólítani, a beszédéből ezúttal hiányoztak azok a tartalmi, valamint érzelmi-hangulati elemek, amelyek az elmúlt évek hasonló produkciót jellemezték. Nyoma sem volt itt semmiféle agresszivitásnak és fenyegetésnek (a lehetséges számonkérésre is csupán egy elejtett fél mondat utalt), amiként azoknak is csalódniuk kellett, akik azt várták, hogy Orbán keményen nekiront a kormánynak, esetleg oda-odaszúr a baloldali szavazóknak. Hát, nem így történt, ami nem meglepő, lévén Orbán terve már réges régen az, hogy a majdani parlamenti választásokig minél több embert megtartson abból a hárommillióból, amelyet az úgynevezett „szociális népszavazáson” sikerült összegrundolni. Ezért aztán e célnak rendel alá mindent, így a sokak által oyannyira hiányolt napi aktualitásokat, különösen pedig az ország majdani kormányzásával és a válság kezelésével kapcsolatos elképzeléseket (hisz egy erős, paternalista állam víziója mégsem tekinthető konkrétumnak)..., ugyanis egy kézzel fogható program sokkal inkább vihet, semmint hozhat voksokat. Nos, ami azt illeti, számomra éppen ez a „biztonsági játék” jelentette a legnagyobb meglepetést.  

Igen, merthogy az általam megismert Orbán Viktortól mi sem áll távolabb, mint az a fajta óvatoskodás és visszafogottság, az a szinte már szürke és jellegtelen előadás, amelynek most tanúi lehettünk, és amelyet kizárólag „művi úton” lehetett előállítani, úgy, hogy Orbán – a fentebb említett cél érdekében – háttérbe szorította a valódi énjét. Aki ugyanis csak egy kicsit is ismeri a Fidesz elnökét, tökéletesen tisztában lehet azzal, hogy Orbán (nagyszerűen példázza ezt az egész eddigi pályafutása, nem különben a  Fidesz története) egy alapvetően sikerorientált személyiség, amelynek legfőbb jellemzői közé tartozik – egyebek mellett – az ésszerű kockázatok vállalása, a jól körülhatárolható, reális, elérhető célok megfogalmazása, továbbá az, hogy nem törik meg a sorozatos kudarcoktól sem..., újra és újta megpróbálja. Csakhogy a most látott Orbán egyáltalán nem ilyennek tűnt..., nem annyira sikerorintáltnak, mint inkbb kudarckerülőnek. Olyan valakinek, aki számára most mindennél fontosabb, hogy ne szenvedjen  (újabb) fiaskót, hogy – lehetőség szerint – a legkisebb hibát se kövesse el. És ez valahol érthető is, ugyanis ő és pártja már igen sokszor volt ott a célszalag előtt, hogy azután az utolsó utáni pillanatban bukjon el, „köszönhetően” annak, hogy hibázott..., hogy egészen egyszerűen nem bírt leállni, túlpörgette a dolgot, csinált még egy – fölösleges – „cselt”, aminek következtében már megnyert meccsek sora úszott el. A tegnapi Orbán viszont nem akart villogni, nem akart látványos műsort bemutatni, beérte egy sima alibizéssel. Ami nem csoda, elvégre megint ott álnak a siker kapujában.