Hírek

2009.02.05. 17:26

Jól is járhat a magyar idegenforgalom a válsággal

Magyarország akár előnyt is kovácsolhat a gazdasági válság turizmusra gyakorolt kedvezőtlen hatásaiból – állítja Róna Iván, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. vezérigazgatója.

VG

Általános tendencia, hogy csökken a tartózkodási idő, a turisták visszafogják az egy utazásra fordított költségeiket, így a jó ár-érték arányt kínáló, illetve az árfolyamoknak köszönhetően kedvező átváltású úti célok versenyelőnybe kerülnek. A hivatás- és a szabadidős turizmust egyaránt érinti a válság, az üzleti utazások terén azonban nagyobb visszaesés várható. Az előrejelzések szerint az év első felében mintegy 200 ezer transzatlanti járathely marad ki, a teljes esztendőre pedig félmilliós kiesést várnak a szakértők. Az utazási költségek visszaszorítása miatt a közeli piacok – Németország, Ausztria, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Oroszország, Ukrajna és Románia – kerülnek előtérbe – számolt be Róna Iván. Az MT Zrt. németországi külképviseleteinek jelentése szerint még nem tapasztalható forgalomcsökkenés, a Magyarországra közvetítő utazási irodák egyelőre tartják az ilyenkor megszokott foglaltsági szintet.

Elsősorban a főszezonon kívüli, második-harmadik utazások maradnak el, és főként a városlátogatások iránti kereslet esik vissza. Költségeik csökkentése érdekében az utasok kevesebb szolgáltatást vásárolnak, ugyanakkor ragaszkodnak a magas színvonalhoz. Róna Iván szerint optimális ár-érték arányú, hazánkba csábító csomagokat kell ajánlani, s nem érdemes értelmetlen árversenybe kezdeniük a hazai szolgáltatóknak, hiszen ez előbb-utóbb a minőség rovására megy.
Budapestet – ahol a vendégéjszakák csaknem 80 százaléka külföldi – az országos átlagnál jóval érzékenyebben érinti a válság. Az idei téli szezonban a légiforgalmi sztrájk is rontott a helyzeten. 

Kevesebb pénz jut utazásra

Az MT Zrt. megbízásából 2008 decemberében készült kutatás szerint a gazdasági válság a magyar turisták 62,4 százalékát befolyásolja a döntésében. Háromnegyedük kevesebb pénzt fordít majd utazásra az idén. A válaszadók 18,6 százaléka csak belföldre utazik, külföldre nem, 5,2 százalék többet utazik belföldre, és kevesebbet külföldre. A bizonytalanságot és az óvatosságot tükrözi, hogy a válság által érintett megkérdezettek 7,8 százaléka csak az utazást közvetlenül megelőzően kíván dönteni annak részleteiről.

VG Kevesebb pénz jut utazásra Az MT Zrt. megbízásából 2008 decemberében készült kutatás szerint a gazdasági válság a magyar turisták 62,4 százalékát befolyásolja a döntésében. Háromnegyedük kevesebb pénzt fordít majd utazásra az idén. A válaszadók 18,6 százaléka csak belföldre utazik, külföldre nem, 5,2 százalék többet utazik belföldre, és kevesebbet külföldre. A bizonytalanságot és az óvatosságot tükrözi, hogy a válság által érintett megkérdezettek 7,8 százaléka csak az utazást közvetlenül megelőzően kíván dönteni annak részleteiről. Turizmus -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!