2009.01.23. 13:38
Veszélyben a kajakos-kenus részvétel a világversenyeken
A megcsappant anyagi források miatt veszélybe került a magyar kajak-kenu válogatott részvétele a júniusi, németországi Európa-bajnokságon, és várhatóan az augusztusi, kanadai világbajnokságon is a korábbiaknál kisebb létszámú csapat indul majd – jelentette be a szövetség (MKKSZ) pénteki sajtótájékoztatóján Baráth Etele elnök.
A sportági elöljáró elmondta: az elmúlt évekhez képest jóval kisebb állami támogatásra számíthatnak, ráadásul a gazdasági válság miatt több szponzor jelezte, hogy a korábbiaknál kevesebb pénzzel vagy egyáltalán nem tudja támogatni a szövetséget. Az új szövetségi kapitány, Storcz Botond ugyanakkor nyilvánosságra hozta 2009-es felkészülési programját, aminek fő irányvonala az, hogy az egyesbeli teljesítményre helyezi a hangsúlyt, és egyesben, párosban, valamint négyesben is egy válogatóverseny alapján dől el a vb-csapatba kerülés.