2009.01.24. 18:17
Obama munkába lendült
Nem tétlenkedik Barack Obama: az amerikai elnök már hivatalba lépése harmadik napján feloldotta azt a nyolcéves tiltást, ami miatt nem kaphattak állami támogatást az abortusszal is foglalkozó, családtervező szervezetek.
Obama ezután telefonon egyeztetett több ország vezetőjével, köztük Gordon Brown brit kormányfővel, s ennek során szóba került a világgazdasági válság leküzdését célzó együttműködés, a gázai helyzet, valamint Afganisztán. Ugyanakkor a The Daily Telegraph című londoni lap azt írja: az USA számára Nagy-Britannia a jövőben már nem lesz kiemelt partner, mivel Obama inkább az ázsiai országokra és a Közel-Keletre összpontosít.
Barack Obama szombaton rádióüzenetben próbálta megszerezni a közvélemény támogatását egy 825 milliárd dolláros gazdaságélénkítő tervhez, amely a törvényhozók egy része szerint túl nagy terhet róna a költségvetésre. Beszédében munkahelyek teremtését, az egészségügyi ellátás javítását és a megújuló energiaforrások hasznosításának megalapozását ígérte. Az elnök bátor és gyors cselekvést sürgetett, arra figyelmeztetve, hogy különben tovább súlyosbodhat a válság.
