Hírek

2009.01.30. 18:44

Fűtetlen házak, kiolvadt fagyasztók

Zalában és Vas megyében pénteken még mindig ezrek voltak áram nélkül a keddi havazás óta. A települések kártérítést fognak követelni az áramszolgáltatótól.

Éber Sándor

Pénteken reggel még 34 település volt áram nélkül Zala és Vas megyében. Az üzemzavar harmadik napján mintegy 4400 háztartást nem tudtak visszakapcsolni a hálózatra. A kedd este kezdődött havazás Nyugat-Dunántúl négy megyéjében, főként Zalában és Vasban, kisebb részt Veszprémben és Somogyban összesen 52 ezer fogyasztónál okozott részleges vagy folyamatos áramkimaradást.

[caption id="" align="aligncenter" width="460"] Zalában és Vas megyében pénteken még mindig ezrek voltak áram nélkül a keddi havazás óta
[/caption]

„A legégetőbb probléma, hogy sok házban nincs fűtés, a hűtőládákban pedig kiolvad a fagyasztott hús” – mondta lapunknak pénteken Szemes Róbert a gellénházi körjegyzőség jegyzője. A környező hat zalai településen már kedd óta nincs ára, és a vízellátás is akadozott. „Ha helyreállítják az áramszolgáltatást, akkor összeírjuk a károkat és kártérítést fogunk kérni az áramszolgáltatótól” – hangoztatta a jegyző. Gellénházán és a környező településeken megállt az élet, az áramkimaradás mellett nem működtek a telefonszolgáltatások és az internet sem, az iskolákban szünetel a tanítás.

A szociális étkeztetésben részesülőknek csak hideg élelmet tudtak adni. Szemes Róbert panaszolta, hogy az szinte az „asztalt kellett verni”, hogy érdemi információkat kapjanak. A környéken élők fel vannak háborodva az áramszünet miatt, s nem értik, hogy miért nem sikerült még pénteken sem mindenhol helyreállítani az áramszolgáltatást, s szerintük a karbantartás sem volt megfelelő.

„Elkeseredettek az emberek azokban a zalai falvakban, ahol már harmadik napja nincs áramszolgáltatás” – mondta pénteken a Zala Megyei Közgyűlés fideszes elnöke. Manninger Jenő elmondta: megfogalmazódott a szándék arra, hogy az érintett települések jegyzőitől összegzést kérnek a károkról, és „megkeressük a jogi módját, hogy kártérítéssel éljünk”.

„Az E.ON tulajdonosát nem érdeklik az emberek, csak a profit” – mondta a Vas megyei közgyűlés elnöke arra a kérdésünkre, hogy mit tett a szolgáltató a hiba kiküszöbölésére. Kovács Ferenc hangsúlyozta, hogy az áramszolgáltató csak e-mailben hajlandó kommunikálni, és csak csütörtökön kapták meg az első hivatalos tájékoztatást arról, hogy mely településeken mi a helyzet. A fideszes politikus szerint az E.ON-nak helyben nincs is kirendeltsége, sem munkagépei. „A szolgáltató sem technikailag, sem felszereléssel, sem emberileg nem voltak felkészülve egy ilyen helyzetre” – hangoztatta.

A Magyar Energia Hivatal vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy az E.ON a szabályoknak megfelelően végezte-e tevékenységét a nyugat-dunántúli üzemzavar megelőzésére és mielőbbi elhárítására.

Az E:ON szerint vis maior történt

„Péntek estére az összes településen helyreáll az áramszolgáltatás” – ígérte lapunknak még tegnap az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. igazgatóságának elnöke. Patay László közölte, hogy több mint 100 oszlop dőlt ki a tapadó hó súlya alatt óriási kiterjedésű területen. A kárhelyszíneket a felázott talaj és a nehéz terepviszonyok miatt speciális lánctalpas járművekkel is csak nehezen tudták megközelíteni az extrém időjárásban.

Patay szerint az E.ON teljes mértékben fel volt készülve a téli időjárásra, sem szakemberben, sem eszközben nincs hiány. Arról is meg van győződve, hogy a hálózat megfelelően volt karbantartva, mivel a nemrég állított oszlopok is összeroppantak a hó és a jég súlya alatt a vis maior helyzetben.

Az E.ON e-mailen és telefonon minden lehető információt megadott Patay szerint, de nem tudták kezdetben mind a 70-80 települést értesíteni. A cég még megoldást keres a fogyasztók kárpótlására, felmerült, hogy a kiolvadt élelmiszereket étkezési utalvánnyal kárpótolnák. Az E.ON kára várhatóan meghaladja a 100 millió forintot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!