Hírek

2009.01.17. 15:31

Elrajtolt a Bamako rali

Elrajtolt a Felvonulási térről a Budapest–Bamako, amely most már vetélytárs nélkül világ legnagyobb szaharai ralijává nőtte ki magát.

BAMA

Négy év alatt a világ legnagyobb szaharai versenyévé nőtte ki magát a Budapest–Bamako rali – mondják a szervezők a nemzetközi szaksajtóra hivatkozva. Miután a Dakar-rali kivonult Afrikából, valóban nincs vetélytársa a bizarr járművekből, és furcsa versenyzőkből álló autós futamnak.

[caption id="" align="aligncenter" width="400"] Négy év alatt a világ legnagyobb szaharai versenyévé nőtte ki magát a Budapest–Bamako rali
[/caption]

A verseny népszerűsége, és ismertsége egyre nagyobb: míg 2005-ben csupán negyven gép vágott neki a nyolcezer kilométernek, addig az idei rajtnál már kétszázötven jármű sorakozott fel. Szabó Gál András, a futam alapítója nemrég tért vissza Nyugat Afrikából, s mint mondja, nagyon kemény futamra számíthatnak a versenyzők.

„Embert próbáló lesz az idei futam. A kijelölt útvonalban vannak olyan napok, amikor alig 10–20 kilométert autózhatnak a csapatok aszfalton, s 350–400 kilométert kell a sivatagban és a szavannákon megtenniük. A tizenegyedik napi Atar–Tidjikja szakasz például a Dakarnak is az egyik legrettegettebb etapja volt.”

A legjobban a navigáció hiánya nehezíti majd a versenyzők dolgát. Míg a közönséges terepralikon pontos útvonaltervet kapnak az indulók, amelyen minden vízmosást, kanyart és buckát feltüntetnek, addig a Bamako ralin csupán néhány navigációs pont segítségével lehet tájékozódni és vezetni a földutakon. A versenyzők a saját térképükre, GPS-készülékükre, illetve a helyiek segítségére vannak utalva.

„A marokkói Merzouga és Foum Zgid közötti szakasz kimondottan kemény lesz – mondja Szabó Gál András. – Itt októberben több árvíz volt. A rozoga fahidakat és keskeny földutakat elmosta a víz, vagy belepték a hegyekből lezúdult sziklalavinák.”

A Bamakót a helyiek egyébként kitörő örömmel fogadják. Mauritániában és Maliban is úgy vélik, hogy a Dakar helyét a magyar futam vette át.
„Nouakchotti látogatásom alatt a turisztikai miniszter az irodájába hivatott, holott normál esetben nekem kellett volna hetekkel előre időpontot kérnem – teszi hozzá a főszervező. – A miniszter elmondta, hogy a Budapest–Bamako mennyire fontos az országnak. A mauritán turizmus több, mint öt százalékát teszi ki a futam, és a hozzá tartozó rendezvények.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!