2009.01.31. 18:00
Egyre több munkanélküli a taxizásban látja a jövőt
„A taxis szakma ismét egy nehéz időszak előtt áll, mert egyre többen vesztik el állásukat, és gondolnak arra, hogy ebben a szolgáltatásban helyezkednek el” – vélekedett a Magyar Taxis Szövetség elnöke.
Horváth György szerint az engedélyek kiadási módjának szigorítására lenne szükség, illetve a gyenge érdekképviselet megerősítésére. Elmondta: az utóbbi öt évben átlagosan kilencezer fős a taxisok létszáma az országban. A dolgozók 90 százaléka vállalkozóként van jelen és csak tíz százalék alkalmazott. A létszám azonban lassan kezd változni, hisz egyre többen válnak álláskeresővé, és egyre többen vélik úgy, hogy a taxizás lesz a megoldás. A sofőrök száma tehát lassan nő, a kereslet viszont egyre csökken.
„Át kellene gondolni a szakmához szükséges vizsgákat, mely más országokban komoly képesítésnek számít, és ugyanúgy vizsgaidőszakhoz kötött, mint például az érettségi. Így komolyabb tervezést és felkészülést igényel a szakmába való belépés, nem csupán hirtelen döntés” – fogalmazott az elnök. Horváth György szerint segítene a szakmán, ha például egy gyengébb forgalmú busz- illetve vonatvonalat időnként ki lehetne adni taxis alvállalkozóknak, egy közszolgáltatási szerződés keretében.
V. M. -->