Hírek

2009.01.30. 15:28

Bundázott az Inter?

A milánói ügyészség bundázással gyanúsította meg a bajnoki címvédő Internazionale labdarúgócsapatát az Il Giornale című újság pénteki száma szerint. A lapban közölt vádak szerint a milánói együttes a bajnokság második felében több mérkőzésen is szándékosan veszített pontokat, hogy a fogadóirodáknál növeljék a bajnoki címéért ajánlott oddsokat.

mti

Az ügyészség számára készített rendőrségi jelentés kiemelte a 2007/2008-as szezon 24. fordulóját. Ez előtt már annyival vezetett az Inter üldözőivel szemben, hogy több iroda is egyszerűen kivette ajánlatából a csapat bajnoki aranyérmét, mivel arra már szinte senki sem fogadott. Akkor, február 24-én a gárda 1-1-es döntetlent játszott a Sampdoriával, s ennek következtében a második AS Roma 11-ről kilenc pontra csökkenthette hátrányát. Az ügyben eddig a rendőrség nyomozott az ügyészség megbízásából. A vizsgálat alapját az Inter akkori edzőjének, Roberto Mancininek a telefonbeszélgetései jelentették a maffia tagjaként számon tartott Domenico Bresciával. Brescia – aki ellen jelenleg kábítószeres ügyek miatt folyik eljárás – közismerten elkötelezett rajongója a kék-feketéknek, s a tréner mellett álítólag Javier Zanettivel és Marco Materazzival, a gárda két meghatározó játékosával is többször beszélt ebben az időben.

A pénteki cikk mindezek felett több furcsaságra is felhívta a figyelmet. Ilyen például, hogy az utolsó előtti körben a Siena ellen büntetőhöz jutott az Internazionale, s a 11-est Julio Cruz akarta elvégezni, akit azonban Materazzi eltessékelt a labdától, majd kihagyta a lehetőséget, a csapat pedig 2-2-es döntetlennel zárt, így az utolsó játéknapra előnye egy pontra olvadt. A nyomozás szerint az sem lehetett véletlen, hogy a milánóiak legnagyobb sztárja, Zlatan Ibrahimovic sérülése után csak az utolsó fordulóban tért vissza a pályára – annak ellenére, hogy egészségi állapota már korábban lehetővé tette volna számára a játékot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!